A Zalaegerszeget és Nagykanizsát összekötő kétszer kétsávos gyorsforgalmi út építéséről egyeztetett a két város polgármestere csütörtökön.
Cseresnyés Péter, a dél-zalai város és térségének országgyűlési képviselője a találkozó után tartott nagykanizsai sajtótájékoztatón azt mondta: minden érintettnek érdeke a 74-es főút kiváltása egy új, kétszer kétsávos úttal. A két város így gazdasági és társadalmi szempontból is egy agglomerációt alkothat. A főúton most jelentős a teherforgalom, és a nyári szezonban nagyon sok az átutazó külföldi turista. Az út melletti települések élhetőbbé válhatnak, ha a járművek elkerülik őket – tette hozzá a politikus, az innovációs és technológiai tárca kereskedelempolitikai és fogyasztóvédelmi államtitkára.
A két város csak közösen érhet el sikereket, hiszen Zala megye gyakorlatilag egy régiónak, egy agglomerációnak számít
– mondta a képviselő.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: a két város külön-külön kevés ahhoz, hogy felvegye a versenyt más magyarországi vagy külföldi régiókkal, csak szoros szövetségben érhetnek el sikereket. A leendő gyorsforgalmi út Zalaegerszeg és Nagykanizsa között egyfajta „köldökzsinór” lesz, amely biztosíthatja az együttes gazdasági erőt – mondta.
Balogh László, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) is azt emelte ki, hogy Észak- és Dél-Zala – a két város mintegy 110 ezer lakosával – csak együtt lehet sikeres.
Az MTI kérdésére Cseresnyés Péter elmondta: a Zalaegerszeget és Nagykanizsát összekötő gyorsforgalmi út új nyomvonal kiépítését jelenti majd. Jelenleg a tervezés közbeszerzési kiírását készítik elő.
Forrás: MTI, portfolio.hu