3,5 milliárd forint a hazai természetjárásra

parkerdo.hu

Hét sikeres európai uniós pályázat keretében csaknem 3,5 milliárd forint vissza nem térítendőtámogatással valósulnak meg a természetjárás feltételeit javító fejlesztések 2020. szeptember végéig a kiemelt térségekben és Budapest környékén, a Magyar Természetjáró Szövetség koordinálásában.

A VEKOP keretében benyújtott 2, illetve a GINOP keretében benyújtott további 5 sikeres pályázatnak köszönhetően hamarosan látványosan javulnak Budapest környékén, illetve a kiemelt térségek területén a bakancsos turizmus infrastrukturális feltételei. A fejlesztések összességében 354 projektelemet tartalmaznak 217 helyszínen.

A beruházás részeként egyebek mellett négy évszakos pihenőhelyek, kilátók, kiránduló- és látogatóközpontok, futópálya, túraútvonalak, tanösvények, erdei tornapályák és játszóterek létesülnek. Komplex módon fejlődik az erdei infrastruktúra, új parkolók, kerékpártárolók, illemhelyek csökkentik a környezeti terhelést (megdöbbentő adat, de csak a Pilisi Parkerdő Zrt. területére évi 25 millióan lépnek be!), kényelmesebbé téve a természetjárást a turisták számára. A beruházások a Pilisben és a Börzsöny területén, a Sopron–Fertő kiemelt térségben, a Bakony és a Balaton területén egészen Somogyig, Galyatetőn, Lillafüreden, illetve a Zempléni-hegységben valósulnak meg.

A támogatások kizárólagos kedvezményezettje a 140 éves múltra visszatekintő Magyar Természetjáró Szövetség, amely mindenütt a területileg illetékes erdőgazdaságokkal konzorciumban hajtja végre a fejlesztéseket a környezettudatossági, az erdészeti és a turisztikai szempontokat egyaránt figyelembe véve.

A tervezésnél kiemelt figyelmet fordítottak a környezettudatosságra, továbbá arra, hogy minden fejlesztés lehetőség szerint akadálymentes, felnőtt- és gyermekbarát legyen, hogy minden korosztályt és célcsoportot kiszolgáljanak, valamint olyan infrastruktúra fogadja a látogatókat, amely lehetővé teszi és egyben ösztönzi a négy évszakos, „365 napos” túrázást.

Fontos szempont az egyes elemek hálózatba rendezése is, hiszen a projektek az egész országot átfogják, így minden klasszikus bakancsos desztinációban történik valami. A projekt.mtsz.org weboldalon részletes, térképes kereső mutatja be az egyes projektelemeket, továbbá készül egy 9 kötetből álló túrakönyvsorozat is a Természetjáró nevű applikációhoz hasonló praktikus tartalommal, igényes kivitelben.

A támogatási szerződések aláírását követően ezekben a hetekben indulhat el a tényleges munka. A fejlesztéseket 2020. szeptember végéig kell megvalósítani.

Forrás: Magyar Természetjáró Szövetség