
Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését – mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a közmédiának hétfőn Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pártja EPP-tagságának ügyével kapcsolatban hangsúlyozta: „sokan próbálják azt a benyomást kelteni, hogy a Fideszt csak úgy ki lehet tenni” az EPP-ből, és a párt tétlenül várja, hogy döntsenek róla, de „szó sincs erről”.
A Fidesz aktívan keresi azt az együttműködési formát, amely „a lehető legjobb a magyar és az európai embereknek”.
„Amikor családról, nemzetről, biztonságról van szó, azokhoz az értékekhez fogunk ragaszkodni, amelyekhez kezdettől fogva ragaszkodunk” – emelte ki Novák Katalin.
„Mi az európai kultúrák gazdagságát szeretnénk megőrizni és gyarapítani, és nem szeretnénk, hogyha Európa húsz, harminc, negyven vagy száz év múlva egyáltalán nem emlékeztetne önmagára” – mondta.
MTI, hirado.hu