Pintér Istvánnak, a Független Kisgazdapárt csongrádi szervezetének elnöke kezdeményezésére, az Erdei Termék Vállalat egy IFÁ-nyi szállítmányt bocsátott rendelkezésre a forradalmi Románia szenvedő népének megsegítésére, miután megérkeztek a hírek. Pintér saját maga disznót vágott, melyből hurkát, kolbászt készített, valamint a közeli Tiszasason akkor nyílt magánpékség száz kg kenyérrel is hozzájárult az adományhoz.
A szállítmányt a ma Csépán élő Csongrádi Ferenc vitte Aradra. Csongrádról hajnali négykor indult, s hat óra, negyed hétkor a határon volt, így sikerült visszaérni már délután Csongrádra. Elmondta, hogy az adományok szétosztása nem volt megszervezve, ő az aradi cukorgyár egyik raktárába szállította az árut, melyben konzerv, cigaretta, húsáru is volt. A szervezetlenségre jellemző, hogy később az adomány egy részét Orosházán árultak a piacon. Amikor Csongrádi Ferenc az aradi cukorgyárba ért, akkor nagyjából tizenöt különféle teherautó (IFA, ARO, Barkas) várakozott a kirakodásra. Három évtized távlatából Csongrádi már nem emlékszik arra, hogy decemberben vagy januárban vitte-e a segélyszállítmányt. Vincze László elmondása szerint a szervezést rajta kívül többek között Pintér István és lánya, Katonáné Pintér Piroska, Máté Pál és családjaik szervezték, az adományokat a párt akkori tagjain kívül ismerősök, a tanyavilágban élők is gyűjtötték, többek között az asszonyok által sütött bejgli is került az adományba.
A Tiszasasi tanácselnök fia szeretett volna elmenni Csongrádival, de apja nem engedte el, könyörögve neki, hogy tegyen le erről a szándékáról. Ez talán bizonyítéka annak, hogy a szállítás már a hódmezővásárhelyi Tóth Sándor december 23-i meggyilkolása után történt. A román határőrök könnyen átengedték őket a határon, sőt örültek, hogy adományokat hoznak a magyarok. Figyelmeztették is őket, hogy legyenek óvatosak, mert a Securitate egységei még mindig garázdálkodnak. Csongrádi Ferenc azt is elmondta, hogy Csépáról is két Barkas ment ki Romániába segéllyel. Őt magát az még az aradi tanácstól a rakománnyal együtt Nagyszebenbe akarták küldeni, de ő már nem vállalta ezt, meg is beszélte a főnökével, Pintér Istvánnal, hogy ezt a veszélyhelyzet miatt nem szabad semmiféle szín alatt elvállalni. Akkoriban Románia annyira rossz helyzetben volt, hogy akinek nem volt benzinje, annak az elhunyt családtagját sem tudták kivinni a temetőbe. Ez volt a mélypont, utána néhány évtized alatt annyira felerősödtek, hogy rá sem lehet ismerni az országra.
Az Aradig vezető út – a saját és más sofőrök biztonsága érdekében – mintegy húsz teherautóból álló konvojban történt a határtól. Önkéntes kísérőket is kaptak a határtól, akik vigyáztak a konvoj biztonságára. Visszafelé többször előfordult, hogy az úton román kiskatonák állították meg őket, s cigarettát kértek, de azt nem tudtak adni, mert mindent lepakoltak az aradi cukorgyárban.
Az első segélyszállítmányokat még több követte megyei és országos szinten, erősítve az anyaország és a határon túli magyarok kapcsolatát.
Csongrádi Ferenc sofőr és Vincze László, a Független Kisgazdapárt csongrádi szervezeti titkárának visszaemlékezése a romániai forradalom szenvedőinek megsegítésére
Forrás: Vincze László a KPE Csongrád megyei elnöke
