Egyre nagyobb területeket hódítanak meg az aranysakál- és farkasállományok Magyarországon, előbbiek leginkább a Dél-Dunántúlon, utóbbiak a Bükkben terjedtek el. Ugyancsak az Északi-középhegységben telepedett meg állandó jelleggel a hiúz, míg nagy kérdés, hogy a medve, amely tavaly magára irányította a figyelmet, újra nagy számban lesz jelen nálunk, vagy visszahúzódik a Tátrába.
Ursus mittendorfi varietas karpatiensis, magyarul a kárpáti barna medve egyik kifejlett példánya Borsod megyében a Rudabányát határoló erdőkben.
A kép forrása: origo.hu
Elszaporodtak az utóbbi években az aranysakálok Magyarországon, a szakemberek szerint az elmúlt évtizedekben még soha nem volt ekkora az állományuk. Az M1 aktuális csatorna műsorában rámutattak arra, hogy a legtöbb aranysakál Somogy megyében és Baranyában jelent meg – jelenleg körülbelül hat és fél ezer példányt tartanak számon, de ma már Bács-Kiskun megye északi részén és a budai hegyekben is lehet velük találkozni. Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjének ismertetése szerint az aranysakál honos faj volt Magyarországon, amely egy időre teljesen eltűnt, a vadászat és a tájátalakítási munkálatok miatt ritkult meg az állomány. Csak a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején jelentek meg újra hazánkban.
Az aranysakál. – A kép forrása: hu.wikipedia.org
Az aranysakál nem védett faj, egész évben lehet rájuk vadászni. A nemzeti park és a természetvédelmi őrszolgálat érintőlegesen kíséri figyelemmel az állományt, leginkább csak abból a szempontból foglalkozunk vele, hogy milyen hatást gyakorol a védett fajokra és területekre – fejtette ki a Magyar Nemzetnek Horváth Zoltán, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság közép-drávai tájegységének vezetője. Hozzátette: a Dél-Dunántúlon főként nagyvadas területek vannak, amelyek – elsősorban télen – bőséges táplálékot biztosítanak az aranysakáloknak. Ezek az állatok jellemzően pockokat, egereket, apróbb emlősöket, érési időben gyümölcsöket is fogyasztanak, de a dögöket is megeszik, amelyből főként télen találnak többet. Az aranysakál terjedése hatással lehet az őzállományra is, mert a rókához hasonlóan – táplálékszegény időszakokban – az őzszaporulat egy részét is elfogyaszthatják, de az emberre veszélytelenek. A kérdés az, hogy a sakál megjelenése milyen hatással lesz a rókaállományra, a két faj egyedszáma együtt növekszik, vagy egymás kárára nyernek teret. Feltehetően a róka húzhatja a rövidebbet, és az aranysakál a belterületek felé szoríthatja őket – fogalmazott Horváth Zoltán. A szakember elmondta, hogy a téli bőséges táplálék miatt az aranysakál elég jó állománnyal, jó kondíció-ban tud áttelelni, és a nőstény állatok így nagy eséllyel tudnak jellemzően négy-öt kölyköt elleni. – A belső-somogyi területeken mértük az aranysakálok egyedszámát, a felméréseink szerint ezer hektáron három család él – tette hozzá Horváth Zoltán.
Szürke farkasok az Északi-középhegységben. – A kép forrása: turistamagazin.hu
Kijelenthető, hogy a térségünkben élő három nagyragadozó közül a farkas és a hiúz állandó jelleggel megtelepedett a Bükkben és a környező területeken – tájékoztatott honlapján a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. Hozzátették, hogy előbbi többször sikerrel is szaporodott a területen, a hiúz esetében ezt egyelőre csak valószínűsíteni tudják. Jelezték, hogy a farkasnál a jövőben, a már összegyűjtött nagy mennyiségű adat feldolgozása és kiértékelése mellett, az egyedek rokonsági viszonyainak, a szociális hálózatoknak és a területhasználatuk finomabb léptékű vizsgálatára helyezik a hangsúlyt. A nemzeti park természetvédelmi őrszolgálata ezért ezen a telén is nyomon követi a visszatelepült, visszatelepülő nagyragadozókat, és információkat gyűjt a fokozottan védett fajokról. A tél e szempontból kiemelt időszak, mert – ideális esetben – a hótakarónak köszönhetően könnyebben ráakadhatnak a nagyragadozók nyomaira. A megfigyeléseket jól kontrollálja a terepen működtetett kameracsapda-hálózat. A nemzeti park az idén január 10–11-én a Bükkben és a Tarna–Lázbérc Tájegységben végrehajtott szinkronszámlálás, a felmérési napoktól független észlelések, valamint a kameracsapdák információi alapján arról számolt be, hogy az év elején egy minimum öttagú falka tartózkodott huzamosabb ideig a Dél-Bükkben. Ezzel párhuzamosan a Bükk-fennsíkon és a Dél-Bükk falka által nem látogatott területein legalább további három-négy egyed mutatkozott. Egyéb januári megfigyelések során a dombvidéki jellegű peremterületeken is jelen voltak időszakosan a farkasok. Az éppen most zajló párzási időszak alatt intenzív a farkasok mozgása, nagy területeket járnak be, és olyan helyeken is megjelenhetnek, ahol korábban nem akadtunk nyomaikra, esetleg nem is számítottunk megjelenésükre – fűzték hozzá, Kitértek arra is, hogy a Bükkben ezúttal nem akadtak hiúz nyomára, de a Tarna–Lázbérc Tájegység területén egy példány nyomait sikerült dokumentálni. Jelezték, hogy az időjárás függvényében – folytatják a rendszeres információgyűjtést, illetve igyekeznek az összehangolt felmérés módszertanát finomítani. A medvék, amelyek tavaly nyáron hetekig lázban tartották a hazai sajtót, egyelőre téli álmot alszanak, de az enyhe időjárás miatt hamarabb fel is ébredhetnek. Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológiai szakreferense lapunknak elmondta, hogy egyes egyedek ősszel is mozogtak a térségben, de néhány esetben a faj téli aktivitására utaló bejelentést is kaptak. A klímaváltozás szélsőségesen hat az európai barna medvék telelésére, nyugalmi időszakára is. (Forrás: Magyar Nemzet)
A Polgári Kisgazdák természeti erőforrások gazdaságtanával foglalkozó szakértői, nem kevesebben állítanak, mint azt, hogy 1920. június 4-én a Párizs melletti Trianon palotában nem ültek a tárgyaló asztalnál a Kárpát-medencében élő állatfajok, így például a kárpáti barnamedve, a szürke farkas és az aranysakál. Ezért ezek az állatok még ma sincsenek tisztában azzal, hogy a Kárpát-medence az „nem egy természet-földrajzi egység” (?), hanem mesterségesen megrajzolt államhatárokkal felszabdalt térség. „Feltehetőleg ez a magyarázata annak” (ugye?), hogy a mai Magyarország területén, ha csak szórványosan is előforduló egykori állatfajok ismét egyre gyakrabban előfordulnak, elsősorban az éghajlat-változási és a tápláléklánc módosulási okokra visszavezethetően. Azonban, ha kellő komolysággal közelítünk a fentebb vázolt természeti jelenségekhez, akkor nem lehet másból kiindulni, mint abból, hogy a mindenkori aktuális politikai irányzatoktól teljesen függetlenül, létezik az, az objektív valóság, ami szerint a Kárpátok hegyvonulataival körül ölelt térség természetföldrajzi értelemben egy egységes közép-európai medence, amelynek az ember által meghúzott belső határait az itt élő növény- és állatfajok napjainkban sem ismerik. Mindebből az következik, hogy természetvédelmi ügyekben mindannyiunk jól felfogott érdeke a természeti folyamatokhoz történő ésszerű alkalmazkodás. Elengedhetetlen ehhez a Szent Korona utódállamainak jószándékú és konstruktív, szakmai alapokra helyezett együttműködése az alábbi szakterületeken:
- A vadállományok genetikai értékeinek a megőrzése.
- A vadállományok szelektív vadászata, ahol a kiválasztás szempontja az értékesebb genetikai tulajdonságok átörökítése.
- A vadsűrűség olyan szintre történő beállítása, hogy a vadállomány a számára biztonságot adó erdőterületeken meg tudja találni a maga természetes táplálékát, elkerülve ezzel a nagyobb mezőgazdasági vadkárokat.
- A biológiai sokféleség megőrzése pedig nem csak az egyes országok részére fontos, hanem az egész emberiség egyetemes érdeke.
A fentebb felsoroltak tükrében a Polgári Kisgazdák a Kárpát-medence mostani országainak természetvédelmi hatóságaitól szakmai alapú együttműködést és feleős vadgazdálkodást remélnek, amely során kialakítható a vadállományok és a társadalom harmonikus együttélése is. Nem szabad elfelejteni, hogy ebben a munkában a felelősség nem a vadon élő állatoké, hanem kizárólag az emberé. (KPE)
