-Hagia Szophia mecsetté nyilvánítása ellen szóltak Drégely várában-
A Hagia Szophiának egy magyar vonatkozású mozaikja is van:
Piroska magyar királylány,
- János bizánci császár feleségének portréja
1118-ból.
A magyarok hírre érzékenyebb része megdöbbenéssel fogadta, hogy az isztambuli Hagia Sophia Múzeumot mecsetté alakított át Recep Tayyip Erdogan elnök. Az elmúlt években több, egykori bizánci templomot visszaalakítottak mecsetté Törökországban, de ez a döntés egyértelműen szimbolizálni kívánja a muszlimok előretörését.
Az egriek közül az érzékenyebb magyarok nem nézik jó szemmel, hogy a vár alatt már ott „laknak” több, mint egy évtizede a török múlt éltetői, és nem hallgatják szívesen a minaretből bömbölő müezzint sem. Ennek gyakran hangot is adnak. A törökökkel megerősített kapcsolat- főleg a múltban gyökerező sérelmek miatt- sincs ínyükre.
A Hagia Szophia mecsetté nyilvánítása miatt a török kormány a nemzetközi kritikák kereszttüzébe került, többek közt az Európai Unió, az UNESCO, az Egyesült Államok és Oroszország is felemelte szavát, sőt a pápa is egyféle muszlim provokációnak jellemezte, de a tiltakozás ellenére is véghez vitte az elnök a muszlimok terjeszkedését szimbolizáló épületegyüttes rendeltetésének átalakítását. Már meg is tartották az első pénteki imát.
A világörökséghez tartozó, eredetileg ortodox székesegyháznak felhúzott épületben leplekkel takarták el a trónon ülő Istenanyát ábrázoló bizánci mozaikot, amely az apszist díszíti, és az épület keresztény jelképei közül a leginkább szembetűnő helyen található. Ez a muszlim vallási szertartások alatt nem lesz látogatható.
A Hagia Szophia múzeummá alakítása után feltárták az oszmán időkben lemeszelt mozaikok egy részét. A leghíresebbek közé tartozik az ölében a kis Jézust tartó Szűz Mária képe a 9. századból, a császári kapu felett látható Pantokrator egy császár arcképével a 10. század elejéről, valamint a déli galéria híres Deészisz mozaikja 1261-ből. Ezeket a keresztény freskókat és mozaikokat elfüggönyözték.
(A török legfelsőbb közigazgatási bíróság a nemzetközi tiltakozás ellenére döntött úgy, hogy megsemmisíti azt az 1934. november 24-i török minisztertanácsi döntést, ami a Hagia Szophia múzeummá alakításáról rendelkezett.)
A török időkre csak a legmagasabb háborgással gondol a történelmünket ismerő magyar ember. Ennek egyik szörnyű példája volt Szondy György lefejezése, miután Drégely várát lerombolták és minden magyart az utolsó szálig megöltek.
Ide jött Egerből a Trianont Tagadó Társaság néhány tagja, hogy egyrészt leróják kegyeletüket az 1552-ben, június 6-8-ig a várat megtartó hősi halottak előtt, másrészt megfogalmazzák tiltakozásukat az erősödő török áfium ellen.
Drégely vára az első végvári védővonalba került, és az intenzív török előrenyomulás megakadályozásának feladata várt rá. Szondy György volt a vár kapitánya.
Ali budai pasa seregeivel a bányavárosok irányába indult el. Bekefalvay Gergely alkapitány a fizetetlenség miatt a török közeledtének hírére eltávozott, magára hagyta Szondyt, akinek a királyi kamara szintén nem fizette meg a régebbi szolgálataiért járó összeget sem.
Hádim Ali budai pasa Budáról mintegy 8-10 000 emberrel indult megrohamozni a várat, melyet július 6-ára ostromgyűrűbe zárták.
És amint Mohácsnál történt, felmentő hadak egyik irányból sem érkeztek. A királyi sereg, melyet a felvidéki főkapitány, Erazmus von Teuffel (a magyarok Ördög Rézmánnak vagy Ördög Mátyásnak hívták) vezetett, a közeli Léván várakozott. Csakúgy, mint Mohács előtt Szapolyai, aki királyi címe reményében tette meg árulását, de Ördögnek nem volt ekkora szerencséje, ami némi vigaszt nyújthat nekünk. A tétovázásért ugyanis 1 hónappal később súlyos árat fizetett ő is, meg a királyi sereg is. Ugyanis Felvidéken, a palásti csatában, ahol 10 000 katonával rendelkezett (Drégelyben 150 maradt magára), nos ebben a felvidéki csatában, melyben a Mohács óta eltelt idő legnagyobb győzelmét aratta a török sereg, a fogságba esett tábornokot Konstantinápolyba vonszolták a törökök és karóba húzták.
Szondy máglyát rakott a várban lévő értékesebb holmikból, lovaitól elbúcsúzva leszúrta azokat, nehogy a török kezére jussanak. Az utolsó roham órákon át tartott, amikor a többszörös túlerőben lévő ellenség betört a várba és az utolsó szálig lekaszabolta a várvédőket. Szondynak eltörte egy ágyúgolyó a lábát, de fél térdre rogyva is a végsőkig osztotta a halált. Oroszlánként harcolt, amíg a túlerő le nem bírta. Az ostrom végeztével Ali basa előkerestette a kapitány testét, és lefejezte.
Szondy 48 évet élt. Muszlim terrorista szokás szerint lefejezték.
Nos, ezeket a törököket éltetik müezzinnel, török bazárral és sátrakkal az egri vár tövében és éltetik eszmei- gazdasági kapcsolataink. Ők azok, akik a keresztény múzeum mecsetté alakításával vitézkednek.
A kis javításokkal felélesztett várfalak között Szondy sírjánál és emléktáblájánál rövid irodalmi megemlékezés keretén belül Szíki Károly előadta Arany János: Szondy két apródja című versét, Pázmándy László pedig saját költeményeit olvasta fel.
A vár lépcsői életveszélyesek. Sajnálatos, hogy a Műemlékvédelem nem fordított energiát és pénzt arra, hogy a látogatók ne az egészségük kockáztatásával menjenek fel Szondy sírjához.
A vár megközelítése, felfedezése szintén egy Columbus-i dicsőséggel felérő mutatvány. Mert bár Drégelypalánk magáénak tudja a dicsőséget, megközelíteni mégis Nagyorosziból kell. De csak a helyiek megkérdezésével érdemes a felfedező útra indulni. Pestről a faluba lépve érdemes már figyelni. A bal oldalon egy viharvert, ősidőkben felrakott fatábla mutatja, hogy 8,5 kilométerre lesz a vár. De ez nem igaz. Ha a tengelytörős útra vállalkozik bárki, a 8,5 kilométernél csak egy 4-es elágazással találkozik, ott nincs útbaigazítás. Aki enyhe jobb kanyarral megy tovább, az 3 kilométeren belül megtalálja azt a lépcsőt, amin még 1,5 kilométert gyalogolhat.
Ennyi kihívás és ennyi múltbéli átok, áfium és döbbenet után azonban megdicsőülve érzi magát az, aki megpillantja a romokat.
Nem mindennapi élmény!
A hősiség éled ereinkben és ez így is van rendjén.
Meg kell hajolni az oszmán terror áldozatai előtt.
Minél előbb és minél többen tegyük meg!
Mindaddig, amíg megtehetjük!
Heti Hang Szóró—- Hangosan mindenről, ami nekünk fontos
Arany János:Szondi két apródja (Hungarian)
Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.
Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.
„Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!”
„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti, sírván.”
…S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.
„Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézizü sörbet. -”
Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.
„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs…
Ali győzelem-ünnepe van ma!”
Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.
„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, – ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”
A vár piacára ezüstöt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
Szügyeikben tőrt keze forgat.
„Aztán – no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, – rövid az eset -;
Zengjétek Alit ma helyette!”
Két dalnoka is volt, két árva fiú:
Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
Nem hagyta cselédit – ezért öli bú –
Vele halni meg, ócska ruhába’!
„S küldött Alihoz… Ali dús, Ali jó;
Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála;
Sátrában alusztok, a széltül is ó:
Fiaim, hozzá köt a hála!”
Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján.
„Rusztem maga volt ő!… s hogy harcola még,
Bár álgyúgolyótul megtört ina, térde!
Én láttam e harcot!… Azonban elég:
Ali majd haragunni fog érte.”
Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
Kő módra befolyván a hegy menedékét:
Ő álla halála vérmosta fokán,
Diadallal várta be végét.
„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
Dícséretiből az otromba gyaurnak?
Eb a hite kölykei! vesszeje vár
És börtöne kész Ali úrnak.”
Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!
1856
