25 ezer hektár állami földet adnak haszonbérbe a nemzeti park igazgatóságok

Fotó: termeszetvedelem.hu

A korábbi pályázatok során számos észrevétel, panasz érkezett hozzánk. Arra kérjük azokat a tagjainkat, akik pályázatot nyújtanak be és valamilyen indokolt észrevételük van, azt kellő időben közöljék központi irodánkkal, minden törvényes és lehetséges segítséget meg kívánunk adni. (kpe)

 

  1. augusztus 1-jétől összesen több, mint 25 ezer hektár állami tulajdonú földre vonatkozó haszonbérleti pályázatot írnak ki a nemzeti park igazgatóságok – jelentett be Nagy István agrárminiszter.

A miniszter hangsúlyozta: a cél az, hogy a nemzeti parki vagyonkezelésben álló védett természeti területek kezelése az állattartással is foglalkozó helyi gazdák közreműködésével, a természetvédelmi szempontok maximális betartása mellett valósulhasson meg hosszú távon.

A gazdák országszerte összesen 395 birtoktestre pályázhatnak, a nyertes pályázókkal a legtöbb esetben 10 évre kötnek szerződést az igazgatóságok. Annak érdekében, hogy minél több helyi földműves juthasson állami földek használati jogához, a 200 hektár feletti birtoktestek esetében több, közösen pályázó nyertessel lehet csak egyidejűleg szerződést kötni – tett hozzá a tárcavezető.

Kifejtette: a mostani pályázatokkal a korábban már lejárt és a 2023 végéig lejáró haszonbérleti szerződések megújítása a cél. A szerződéskötésekre még 2020-ban sor kerül, és a nyertes gazdák a piaci bérleti díjakhoz képest kedvezőbb, 2500 Ft/aranykorona/év díjért bérelhetik a területeket.

(AM Sajtóiroda, kormany.hu)