
Heves megye az első helyezett az Országos Tűzmegelőzési Vetélkedőn
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Hatósági Főigazgató-helyettesi Szervezete ötödik alkalommal tartotta meg az Országos Tűzmegelőzési Vetélkedőt a katasztrófavédelmi szervek hatósági feladatokat ellátó állománya részére. A szakemberek Balatonföldváron, május 28-29-én mérték össze tudásukat.
A vetélkedőn a katasztrófavédelmi igazgatóságok, valamint a kirendeltségek tűzmegelőzési szakterületen dolgozó munkatársaiból alkotott két-két fős megyei csapatok vettek részt. Megnyitó beszédében Érces Ferenc tű. ezredes, a megelőzési és engedélyezési szolgálat vezetője emlékeztetett arra, hogy a jelenlévők a szakterület legjobbjaiként képviselik megyéjüket, illetve a fővárost. Elmondta, a verseny gyakorlatorientált, a napi munka során jelentkező kihívásokat, feladatokat kell megoldani, feldolgozni – írja a Heves Megyei Katasztrófavédelem. Az első napon a versenyzők – ahogy tennék egy a valódi engedélyezési eljárás során is – egy elektronikusan beérkezett, beépített automatikus tűzjelző, majd egy beépített tűzoltó berendezés engedélyezési tervdokumentációját vizsgálták. Ennek során csapatmunkában kellett megtalálni a dokumentáció hiányosságait és ütköztetni a jogszabályokban foglaltakkal. A feladatok közé tartozott, hogy a vetélkedőnek otthont adó Hotel Jogarban megtartott valós tűzriadó gyakorlat eseményeit értékeljék a versenyzők.
Dr. Ördög István, a Polgári Kisgazda Egyesület Heves Megyei Szervezetének az elnöke. – A kép forrása: www.kpe.hu
Dr. Ördög István, a Kisgazda Polgári Egyesület Heves Megyei Szervezetének az elnöke: a Polgári Kisgazdák nagyon büszkék a Heves megyében szolgálatot teljesítő hivatásos és önkéntes tűzoltók eddigi teljesítményére, és a Tűzmegelőzési Vetélkedőn elért eredményes szereplésükre is. A tűzbiztonság megőrzése, és a tűzvédelmi szabályok betartása mindenki feladata. (KPE)