
A kormány legfrissebb döntéseiről számol be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
A kormány korábban már döntött arról, hogy az újranyitás lépcsőzetesen fog megtörténni. Ennek értelmében, amikor elérjük a három és fél millió beoltottat, akkor kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, és öt órától tíz óráig lehetnek nyitva, a kijárási tilalom pedig kitolódik 11 órára. Ez valószínűleg már holnap, de legkésőbb szombaton be fog következni.
Az ezzel kapcsolatos intézkedéseket alá fogja írni holnap a belügyminiszter
– mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A jövő héten nagy mennyiségű vakcinával fognak oltani, így ennek következtében akár egy két héten belül már a négymillió beoltottat is elérhetjük.
Gulyás Gergely arra buzdít mindenkit, hogy minél többen regisztráljanak az oltásra. A beérkezett nagy mennyiségű vakcinának köszönhetően
azok is, akik most regisztrálnak, egy-két héten beül megkaphatják az első oltásukat.
Mivel az országban önkéntes az oltakozás, így elengedhetetlen a regisztráció. Újításként tesztfázisba helyeztek egy időpontfogási rendszert. Az érintettek már megkapták az sms-t, amely tartalmazza a linket, melyen keresztül időpontot foglalhatnak.
Elmondta, jó döntés volt, hogy hétfőn újraindították az iskolákat. Zökkenőmentesen zajlott. Úgy a szakszervezetek, mint a pedagógusok, és a szülők is pozitívan értékelték.
A jövő évi költségvetés módosítására volt szükség, az erre vonatkozó intézkedések már folyamatban vannak. A jövő hét folyamán az új tervezet az Országgyűlés elé fogják terjeszteni – emelte ki.
Hatezer milliárdos költségvetést hoztak létre a 2022-es tervezetben, amelyet a gazdaság újraindítására fognak fordítani.
A bértámogatás május hónapra is jár a vendéglátóhelyek számára, még akkor is ha kinyithatnak.
– közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A kormány ezen kívül benyújtotta a veszélyhetet meghosszítására vonatkozó indítványt. Ez a kezdeményezés véghatáridőt is tartalmaz, az őszi ülésszak kezdetét, hiszen nyáron nem üléseik a parlament. Viszont amint nem lesz indokolt a vészhelyzet, a rendkívüli felhatalmazást a kormány vissza fogja adni. A felhatalmazásra azért van szükség, hogy az oltási kampány, a járványügyi védekezés továbbra is zökkenőmentesen folyatódjon – emlékeztetett.
Ennek értelmében Gulyás Gergely az ellenzéket is arra szólította fel, hogy hagyjon fel az oltásellenes kampánnyal, legalább a járvány elleni védekezésben teremtse meg a nemzeti összefogást, és ne játsszon többé az emberek életével.
A kormány döntött a beoltottakra vonatkozó szabályokról is ezekről a héten Orbán Viktor miniszterelnök fog bejelentést tenni – mondta.
Forrás: hirado.hu