
Az elmúlt évek alatt gyakran nem értettünk egyet Schmidt Mária különböző megnyilvánulásaival. Minden bizonnyal történelem szemléletünkben is jelentős eltérések vannak. Most azonban határozottan úgy véljük, hogy a kitüntetések osztásánál időnként olyan érzése támad a díjazottak nevét olvasva egy régi kisgazdának, hogy vagy találomra osztanak különböző elismeréseket, vagy csak a statisztikai számoknak kívánnak eleget tenni, ahhoz meg ugyebár nevek szükségesek. Meggyőződésünk, hogy művészeti díjakat, tudományos elismeréseket a ténylegesen elért eredmények alapján lehet és kell osztani, az életpályadíj azonban más. Az életvezetés, az így adott példa nem engedheti meg, hogy saját életvitelével méltatlanoknak ezt a díjat osszák. Szomorúan láttuk az elmúlt évtizedekben, hogy a kezdetben hangoztatott, később már csak szólamokban meglévő elutasítása azoknak, akik kiszolgálták a bolsevista rendszert, úgy tűnik érvényét vesztette.
A helyes erkölcsi egyensúlyt helyre kell állítani. (kpe)
Schmidt Mária a Facebookon írt nyílt levelet Kásler Miklós miniszternek, Fekete Péter államtitkárnak, Káel Csaba kormánybiztosnak és L. Simon László országgyűlési képviselőnek, hogy Szabó István filmrendező tervezett kitüntetése ellen tiltakozzon – tudatja a 444.hu. A Terror Háza Múzeum főigazgatója, kormánybiztos azt írta: megdöbbentette, hogy a rendező egyike annak az öt művésznek, akinek pályáját a Magyar Filmakadémia Egyesület idén életműdíjjal méltatja, ugyanis köztudott, hogy Szabó István a Kádár-rendszer besúgója volt. Schmidt Mária arra kérte a címzetteket, hogy segítsenek abban, hogy „ne egy leleplezett kommunista besúgó életét állítsuk 2020-ban hazánk nyilvánossága és gyermekeink, unokáink elé példaképként. Ez a díj ugyanis egy egész életutat tervez elismerni. Ez az életműdíj megsérti mindazokat, akik a diktatúra alatt is megőrizték tisztességüket és nem szegődtek a hóhérok szolgálatába” – fogalmazott. 444.HU