Orbán Viktor: Ha az ellenzék nyer, akkor sem szabadulnak meg tőlem

Forrás: Orbán Viktor facebook oldala

Orbán Viktor a parlamentben kijelentette, ha a Fidesz veszít 2022-ben, akkor még 20 évet tervez a politikában maradni, országgyűlési képviselő lesz majd. Arató Gergely a DK képviselője az azonnali kérdések során fordult a miniszterelnökhöz, egyebek mellett felemlegetve, hogy 1,1 milliárdos osztalékot vettek ki Orbán Viktor apjának az állami építkezésekre is szállító cégéből. A kormányfő erre azt mondta: hogy nem tervez tőkejövedelemből élni, akkor sem, ha az ellenzék esetleg nyer. “Akkor sem szabadulnak meg tőlem, itt maradok képviselőként, számíthatnak az együttműködésemre a következő 20 évben” – fogalmazott.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke úgy kezdte parlamenti felszólalását, hogy „Úgy érzem magam, mint aki visszacsöppent rendszerváltás előtti időkbe”, utalva a 10 millió forintos pénzbírságára. Orbán Viktor úgy reagált: “Ön valójában egy komédiás, aki hétről-hétre a szemünk előtt csinál bohócot magából, hozzátéve: mindenki tudja, hogy „az önök térfelén Gyurcsány Ferenc a főnök”, és hogy Jakab Pétert „nem az eszéért alkalmazza”. Erre reagálva Jakab Péter elmondta, ha a kormánypárti képviselőkre tekint, “kijön önökből a komplett magyar börtönválogatott”.

Forrás: beol.hu