Orbán Viktor: A rezsiharc örök

foto: 2022plusz.hu

A rezsiharc örök, és ez a mostani, előttünk álló választáson sem lesz másképpen – mondta Orbán Viktor a 15 éves Nézőpont Intézet ünnepi rendezvényén.

A miniszterelnök a Szépművészeti Múzeumban tartott eseményen azt mondta: “vagyunk mi, akik a rezsit csökkentettük, alacsonyan akarjuk tartani”. És vannak, akik azt mondják, hogy ez ésszerűtlen, hagyni kell, hogy a piac szabályozza ezt a kérdést, az emberek majd fogyasztanak inkább kevesebbet, és “fölmondják a liberális tankönyveket”. Ennek, ha politikai gyakorlattá vagy kormányzati tevékenységgé válik, az lesz az eredménye, hogy megemelkednek a megélhetési költségek – mutatott rá Orbán Viktor. A kormányfő arról is beszélt, hogy a 2006-ban megalakult Nézőpont Intézet az elmúlt három választás fényében jól szokta megítélni a várható végeredményt. Hozzátette: egy nagyarányú választási siker megszületéséhez először elemzésre van szükség, majd tervezésre, ezután pedig dolgozni kell, “jön a meló”, és a végén kihirdetik az eredményt.

Egy komoly választási győzelemhez, az egymásra következő választási győzelmekhez pedig még inkább nagyon sok munkát kell elvégezni. “A győzelmet nem fújja be a szél”, kétharmada nincs az embernek véletlenül, különösen nem kétszer vagy háromszor egymás után – fogalmazott. A miniszterelnök a 2006-os őszödi beszéd utáni időszakot a hazugság korának nevezte. Hangsúlyozta: azokban az években tudatosan és összehangoltan “megvezettek egy egész országot”, úgy lehetett választást nyerni, hogy titkolták és meghamisították a költségvetés számait, nehogy kiderüljön az emberek a választók számára, hogy mi is a valóságos helyzet. A kormányfő George Orwellt idézve azt mondta: a hazugság korában kimondani az igazat, forradalmi tettnek számít. Így, ha a Nézőpont Intézet 2006-os megalakulására gondolnak, akkor nyugodtan minősíthetik az intézetet egy forradalmi szervezetnek. A Nézőpont ugyanis egy olyan intézményként jött létre, amely akkor is ki merte mondani, hogy “kettő meg kettő az négy”, amikor mindenki az ellenkezőjét harsogta – mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta: nem győznek hálásak lenni a Nézőpont Intézetnek azért, hogy segítettek leszámolni a “hazugság korával”.

MTI