Drónnal is járőröznek már a magyar rendőrök

Fotó ABZ Drone

Alacsony az üzemeltetési költsége, pilóta nélkül működtethető és rövid idő alatt nagy területeket képes ellenőrizni.

Ferenczy Dániel, a Gyöngyösi Városrendészet igazgatója szerint egyre elterjedtebbé válik a drónok alkalmazása Magyarországon a rendészet területén is. Szavai szerint ezeket az eszközöket a településbiztonság terén jelenleg csak a rendőrség alkalmazza. Hozzátette: 

éppen emiatt nagy lehetőség számukra, hogy a gyöngyösi önkormányzat engedélyezte a beszerzésüket.

Ennek értelmében Gyöngyös lett az első város, ahol drónokat vetnek be, hiszen eddig önkormányzati rendészetek hivatalosan nem használtak ilyen eszközöket idehaza. Számos egyeztetésen, oktatáson vettek részt annak érdekében, hogy az adatvédelmi jogszabályi környezetnek megfelelve vethessék be a drónokat –írja a HEOL.

A drónos ellenőrzés nem váltja ki a hagyományos, személyes egyenruhás ellenőrzést, de azt kiegészítve képes sokkal hatékonyabbá tenni. A drón előnye, hogy alacsony az üzemeltetési költsége, pilóta nélkül működtethető és rövid idő alatt nagy területeket képes ellenőrizni”

– fogalmazott a rendészeti igazgató, aki szerint a DJI Matrice RTK 350-es drónt kezdetben a külterületeken használják majd az illegális hulladék kihelyezésének elhárítása miatt, később viszont a belterületi szakaszokon is megjelenhetnek Gyöngyösön.

Forrás: mandiner.hu

https://mandiner.hu/belfold/2023/08/dronnal-is-jaroroznek-mar-a-magyar-rendorok