Bloomberg: megvannak az új EU-s utazási szabályok

Fotó Lokál

Egyezségre jutottak az uniós tagországok, a hírügynökség értesülése szerint karanténkötelezettség nélkül utazhat be az EU-ba minden olyan turista, aki már be van oltva.

Megegyeztek az Európai Unió országai arról, hogy megnyissák határaikat azon utazók előtt, akik már be vannak oltva – írja a Bloomberg. A hírügynökség értesülései szerint az EU-s állampolgárok közül azok mentesülnek a karantén alól, akiknek lesz az oltások beadását tanúsító védettségi igazolványa. Emellett azok is szabadon utazhatnak, akik már igazoltan felgyógyultak a betegségből, esetleg friss, negatív teszttel rendelkeznek

A nem EU-s állampolgárok esetében bizonyítani kell, hogy mindkét oltást megkapták már, mégpedig azokból, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség is jóváhagyott – teszi hozzá a Bloomberg. A tervek szerint az már az egyes tagállamok döntése lesz, hogy beengednek-e olyan turistákat, akiket nem az EMA által engedélyezett vakcinákkal oltottak.

A hírügynökség úgy tudja, hogy azon országokból jövőket is beengedik az EU-ba karantén nélkül, ahol sikeresen kordában tartják a koronavírus-fertőzést, ami azt jelenti, hogy a 14 napos új esetszám kevesebb, mint a 100 ezer lakosra jutó 75 fő. A Bloomberg szerint az ilyen országokról lista is készül, amire az Egyesült Államok biztosan rákerül.

A szabályozásba egy vészféket is beépítenének, ami lehetővé teszi a tagországoknak, hogy visszaállítsák az utazási korlátozásokat azon országokkal szemben, ahol ismét felfutna a járvány.

A részleteket az unió az értesülések szerint még a héten bejelenti.

Forrás: infostart.hu, Varga Mónika