Bérek, nyugdíjak, adók – kedvező változásokkal indul 2023

Számos kedvező változással indul 2023, több pénzt vihetnek haza például azok a dolgozók, akiket minimálbérért vagy a szakmunkás minimálbérért alkalmaznak. Ezzel együtt emelkedik a gyes és gyed összege, de nő az orvosok és az ápolók bére is. 2023-tól kedvező változás az is, hogy azok a fiatal nők, akik gyereket vállalnak, 30 éves korukig adómentességet kapnak – számolt be róla az M1 Híradója.

A Híradóban bemutatott fővárosi asztalosműhelyben konyhabútort készítenek. Az itt dolgozók jelentős része minimálbért, illetve garantált bérminimumot kap. Ők idén már több fizetést visznek haza, mint tavaly, hiszen a legkisebb bérek 16, illetve 14 százalékkal emelkedtek 232 000, illetve 296 400 forintra.

Így nőnek a minimálbérhez köthető juttatások is, egyebek mellett a gyed, a diplomás gyed, a gyes, a gyermekek otthongondozási díja, illetve a csecsemőgondozási díj is.

A legkisebb bérek emelkedése felfelé húzza a kereseteket a versenyszférában, amelyek átlagosan 10-15 százalékkal nőhetnek január 1-től.

Az is eldőlt, hogy az orvosoknak 11 százalékkal növekszik a keresetük. Ez azt jelenti, hogy egy kezdő orvos bére 619 ezerről 687 ezer forintra emelkedik januártól. De az ápolóknak is emelkedik a fizetésük, de csak júliustól.

Számos kedvező adóváltozással indult a 2023-as év. Az egyik legfontosabb módosítás például, hogy csak negyedévente kell bevallani és megfizetni a szochót és a társadalombiztosítási járulékot.

Fontos változás még, hogy a diákhitellel rendelkező nőknek elengedik a teljes diákhitel- tartozásukat, amennyiben még a tanulmányaik alatt vagy annak befejezését követő két éven belül gyermeket szülnek.

2023-ban tovább bővülnek a családtámogatások. Azok a fiatal nők, akik gyermeket vállalnak, 30 éves korukig teljes adómentességet kapnak. Erről a családokért felelős államtitkár beszélt a közösségi oldalán.

Mint minden más családtámogatásnál ennél is kettős a célunk. Amellett, hogy a gyermekvállalást ösztönözzük, azt is szeretnénk, hogy több pénz maradjon a gyermekes családoknál. Az szja-mentesség nem új a családi adórendszerben. Egy éve szja-mentességet élveznek a 25 év alatti dolgozó fiatalok és 3 éve a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyák is” – fogalmazott Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.

A babaváró hitel, ami az egyik legnépszerűbb konstrukció a gyereket vállaló hitelfelvevők körében, továbbra is megmarad. 10 milliós összegben igényelhetik a házaspárok, és amennyiben három gyermekük születik, a hitel teljes összege támogatássá válik, de a kamatmentességhez már egy gyermek is elég.

Hozzávetőleg két és félmillió nyugdíjast illetve nyugdíjszerű ellátásban részesülőt érint, hogy az idénre tervezett infláció mértékével, azaz 15 százalékkal emelkedik az ellátások összege. Ezt december közepén jelentette be a miniszterelnök.

Nagy célunk a nyugdíjasok méltó életének biztosítása, illetve a nyugdíjak értékének megőrzése. Ezt a célt 2010 óta minden évben sikerült elérnünk, most, hogy 15 százalékkal emeljük január 1-el a nyugdíjakat, ez 2023-ban is így lesz. A nyugdíjasok számíthatnak ránk– fogalmazott Orbán Viktor.

A 15 százalékos emelés a 13. havi ellátásra is vonatkozik.

Az elmúlt napokban kiderült, hogy a kormány hogyan módosította a 2023-as büdzsét: a tavalyi csaknem négyszeresére, 2610 milliárd forintra emelték idén a rezsivédelmi alapot.

Ennek köszönhetően átlagfogyasztásig a hazai lakossági felhasználók továbbra is a legolcsóbban jutnak földgázhoz, és a második legalacsonyabb áron villamos energiához Európában.

Az elmúlt napokban biztossá vált az is, hogy januártól áprilisig nem változnak a rezsicsökkentett szint felett fizetendő áram- és gázárak sem.

Vagyis az egyetemes szolgáltatásra jogosult mintegy hatmillió fogyasztó terhei sem nőnek.

Forrás: hirado.hu