
A magát kormánypártinak meghatározó napilap „Örökösök” címmel terjedelmes írást közölt, amelyben „arisztokratákat” szólaltat meg, akik erkölcsi jóvátételt akarnak.
Az írás mélyen felháborító, kifejezetten sérti a magyar vidéki, paraszti származású értelmiséget, de leginkább mindenkit, aki jobbágy felmenőket tudhat a sajátjának. Az írás a következőt is tartalmazza „ezt az országot a magyar arisztokraták építették fel és ma idegenek ülnek az egykori otthonunkban”. Az idézethez úgy gondolom, nem szükséges további kommentár.

Az önkormányzati választások előtt vagyunk, ezért az arisztokraták igényeivel most bővebben nem kívánunk foglalkozni. Azt le kívánjuk szögezni, hogy a mai napig büszkék vagyunk arra, hogy a kisgazdák javaslatára megszületett az 1947. évi IV: törvény, és büszkék vagyunk az új magyar Alaptörvényre, amelyet kisgazda támogatással fogadtunk el, ezek a törvények kizárják a magyar polgárok születés szerinti megkülönböztetését.
A magyar Alaptörvény kizárja annak a lehetőségét, hogy álságos és hazug érvek alapján ismét kiváltságosokra és elnyomottakra próbálja meg bárki felosztani Magyarországot.
Azt azért még meg kívánjuk jegyezni, hogy bármi is volt a célja a kormánypárti újságnak, hogy ezt az írást megjelentette, az bizonyos, hogy sokat tett azért, hogy a szilárdan kormánypárti magyar vidék elgondolkodjon. (kpe.hu)