Megélni a mai világot a maga „érzékenységével” furcsa nekünk parasztoknak. Mi, akik világéletünkben a földet túrtuk, állatokat neveltünk, ételt-italt tettünk le a többiek asztalára.
Még élnek néhányan azok közül, akik a háború alatti-utáni nélkülözést csak úgy vészelték át, hogy vagy mindenüket feláldozták a feketepiacon egy szelet kenyérért, vagy volt az ismeretségi, esetleg rokoni körben paraszt, aki jószántából ellátta.
Én már sajnos elszakadtam a gyermekkoromban átélt élményektől és „nyápic városlakóként” tengetem életem, de a neveltetésemben benne vannak az ősi gyökerek. A föld és teremtményeinek a tisztelete.
Az, hogy fölkelsz ötkor, mert az állatok éhesek, vagy megkapálod a krumplit, ha vetés után aratni is szeretnél, az nemcsak a kötelességről, szeretetről, hanem leginkább a tiszteletről szól.
Ebben a paraszt nem ismer tréfát. Nem kell neki érzékenyítés, hogy tisztelettel bánjon az állataival. Az igáslovaktól csak annyit követelt nagyapám, amiről tudta, hogy elbírják, igaz néha – mint az embert is – bíztatni kellett kicsit őket. Munka után ellátta őket nagymamám, mint ahogy nagyapámat is.
A virtuális világ nagyon szép, ideális képet mutat nekünk és gyermekeinknek a földi létről. Minden csomagolt, tiszta, szagtalan, azaz „steril”, ja és pénzért kapható, tehát nem tudjuk mennyit kell dolgozni érte. Maximum finnyázzuk, hogy milyen drága, ilyen kis semmiségért miért kell sokat fizetni.
Amit tudnunk kell:
mindig, minden korban csak akkor marad emberiség a földön, ha lesz „paraszt”, aki megtermeli az ennivalót. Nem lehet mindent művi úton előállítani és még a virtuális embernek is szüksége van például áramra, amit valakinek meg kell termelnie.
Le kell vonnunk a tanulságot, újból és újból rá kell csodálkoznunk a vidékre, a földmívesre, az állattenyésztőre. A hívők nyugodtan belefoglalhatják őket imáikba, a vallástalanok a tányérjukat nézzék meg minden nap, majd egy könnyed „survivor” hetet töltsenek el tanyán.
Ma talán még nem látszik a kormány ezen irányú erőfeszítése, de a vidékfejlesztési programok, a Magyar Falu és az Iskolai konyhakert program is pontosan ezt célozza.
Ahogy a „takarónk” engedi, tegyünk értük többet, cserébe létünk egyik fontos alapját kapjuk cserébe: ételünket-életünket.
PI, KPE
