A KPE elnökének eszmecseréje Paál Sándor elnökségi taggal

2024. márciusában Erdős Norbert a KPE elnöke hosszas megbeszélést folytatott Paál Sándor elnökségi tagunkkal.

Semmiképp nem tekinthető ez bemutatkozásnak, hiszen nem is oly rég még az akkor államtitkári tisztet betöltő Erdős Norbert munkatársa volt.

Meg kell jegyezni, hogy Paál Sándor a kisgazda körökben ismert személyiség, hiszen már 1990-ben belépett a Független Kisgazdapártba, később az FKgP országgyűlési képviselőcsoportjának a parlamenti titkára volt.

Korán bekapcsolódott a Kisgazda Polgári Egyesület munkájába is, és 2010 –től 2019 –ig, Dr. Turi-Kovács Béla mellett kamatoztatta szakmai tudását. Egyesületünk munkájában azóta is aktívan részt vesz.

Dr. Paál Sándor kitartó munkával, Cum Laude minősítéssel doktori oklevelet szerzett a mezőgazdasági vízgazdálkodás témakörében. Kedvenc időtöltése a balatoni vizitúrázás mivel ezen a területen is magasfokú képesítéssel rendelkezik.

(KPE)