
A címben írtakat máris pontosítanom kell: a 4/2021. számú kormányrendelet a huszonötezernél nem nagyobb lakosságszámú településekre vonatkozik, és nézőpont kérdése, hogy ki és mit tekint kicsinek, nagynak?
A rendelet értelmében ezen települések 2021-ben a kieső iparűzési adóbevétel összegével megegyező mértékű központi költségvetési támogatásra lesznek jogosultak. /A rendelkezés alapja egy korábbi rendelet, mely bizonyos körben csökkentette az érintettek által 2021-ben befizetendő iparűzési adó összegét,ami több önkormányzat esetében jelentős kiesést okoz, ill. okozott volna./
Az összeget két egyenlő részletben, 2021. június és október hónapokban folyósítják majd.
Ha 2021-ben az önkormányzat a jogos összegnél kevesebbet igényelt a költségvetéstől, úgy 2022-bn kiegészítő támogatásra lesz jogosult, míg azon esetben, ha magasabb összeget fizettek ki, úgy kamatmentesen vissza kell azt fizetni a költségvetés felé.
A Polgári Kisgazdákat különösen is érzékenyen érinti a nem túl népes településekkel összefüggő minden intézkedés, ezért támogatjuk, hogy a veszélyhelyzet idején sem szenvednek hátrányt a kisebb települések.
Dr. Bakos Zoltán