Zuzana Caputová Áder Jánossal is emlékezne Trianonra / A szlovák államfő látogatást tett a gombaszögi táborban

Forrás: AFP//Joe Klamar

Zuzana Caputová szlovák államfő egy rádióinterjúban arról beszélt, nem tartja kizártnak, hogy Trianon 100. évfordulója alkalmából szlovák és magyar politikusok, akár ő és Áder János közösen emlékezzenek a történelmi eseményre – írja az Új Szó. Teljesen természetes, hogy egy-egy eseménynek teljesen eltérő értelmezése lehet, de ami nagyon fontos, hogy az eltérő történelmi értékelést, értelmezést ne húzzuk be a jelenlegi politikai kapcsolatokba, hogy képesek maradjunk a konstruktív párbeszédre és képesek maradjunk akár szimbolikusan, akár a valóságban kezet nyújtani a másiknak – fogalmazott Caputová. A szlovák köztársaság elnöke elmondta azt is, hogy támogatja a látható két- vagy többnyelvűséget, szerinte a nyelvi jogok szabályozása terén nincs is komoly gond, emellett bírálta a kettős állampolgárságot tiltó törvényt, ami miatt szerinte Szlovákia sok állampolgárt veszített. Az interjúban arról is beszélt, hogy lengyelországi és magyarországi látogatásán rákérdezett az igazságszolgáltatás helyzetére, felvilágosítást kért olyan kérdésekben, amelyeket az EU kritizált, értékelése szerint „konstruktív párbeszéd” zajlott a témáról a találkozókon.

Hivatalban lévő köztársasági elnök először tett látogatást a felvidéki magyar fiatalok legnagyobb találkozóhelyén. Caputová a nyilvános fórumon azt mondta, hogy feladatának érzi a Szlovákiában élő nemzetiségek védelmezését – közölte az M1 Híradója. Zuzana Caputová a nyilvános fórum előtt a tábor főszervezőjével járta be a rendezvény régi-új területét, a gombaszögi völgyet. „Természetes volt számomra, hogy eljöjjek ebbe a táborba” – jelentette ki az államfő, és hozzáfűzte, „szeretné érteni és érzékelni az ország polgárainak problémáit”. Azt mondta, államfőként három kiemelt területre koncentrál, a jogra és az igazságszolgáltatásra, a klímaváltozás és a környezetvédelemre, valamint a szociális egyenlőség kérdéseire, és mint mondta, ezek mindegyike érinti a magyarságot is. Úgy fogalmazott, hogy „a gyengébbek hangja szeretne lenni”. A PestiSrácok.hu arról számol be, hogy Zuzana Caputová a Gombaszögi Nyári Táborban tett látogatása alkalmával azt mondta: igyekszik meghálálni a magyar kisebbség belé vetett bizalmát, és felvállalja a magyar problémák képviseletét. A portál kiemeli: a szabadegyetem döntően magyar nyelvű látogatói vastapssal fogadták a szlovák államfőt, aki arról beszélt, hogy államfői munkája során az asszimiláció, a kettős állampolgárság, a kétnyelvűség és az oktatási jogok kérdését tekinti kiemelt prioritásnak. Caputová úgy vélte, a bonyolult politikai helyzet ellenére történelmileg fontos a magyarság képviseletének fennmaradása. Hozzátette, hogy minden olyan törvényt meg fog vétózni, amely megrövidítené a kisebbségek jogait, egyúttal garantálja, hogy a kisebbségek védelmezője lesz.

444.HU, PESTISRACOK.HU, HIRADO.HU