Zoran Milanovic nyerte a horvát elnökválasztást

infostart.hu

A hivatalos eredmények szerint Zoran Milanovic volt kormányfő, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje nyerte meg a horvátországi elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.

A horvát választási bizottság majdnem végleges adatai alapján Milanovic a szavazatok 52,7 százalékát, Kolinda Grabar- Kitarovic leköszönő államfő, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje pedig 47,30 százalékát szerezte meg. Két héttel ezelőtt, az elnökválasztás első fordulójában is Milanovic győzött: akkor a voksok 29,55 százalékát gyűjtötte be, míg Grabar-Kitarovic 26,65 százalékkal került a második helyre. A második fordulóban a szavazásra jogosultak 54,97 százaléka, mintegy 2 millió 29 ezer ember járult az urnák elé, a részvétel így több mint 3 százalékkal megasabb volt, mint az első fordulóban (51,6 százalék).

Zoran Milanovic megköszönte a választópolgároknak, hogy elmentek szavazni. Közölte, törekedni fog arra, hogy államfőként a füle és feje lehessen mindenkinek, kevésbé egy váll, amelyen sírhatnak. „Tudatos párbeszédet kell folytatni arról, hogy eltérőek vagyunk, más világnézettel és előítéletekkel rendelkezünk, amelyekre én sem vagyok immunis, mert hétköznapi ember vagyok” – hangoztatta. Grabar-Kitarovic távozó államfő elismerte a vereségét, és gratulált ellenfelének. Úgy vélte, a választásnak az volt az üzenete, hogy többet kell az emberek között lenni, és jobban meghallani a mondanivalójukat.
MTI, 2020.01.05.