A szabadföldi zöldségfélék betakarítását követően, a termesztési szezont befejező munka az őszi szántás és a hozzá kapcsolódó alaptrágyázás. Nem valószínű, hogy a szakembereknek ennek jelentőségét különösebben kellene magyarázni, minden kertész tisztában van, hogy ezzel a következő évi eredményeket alapozza meg. Ugyanakkor a „mit, mennyit és hogyan” kapcsán vannak kérdések, amelyek közül csak néhányat szeretnénk kiemelni, ami valami miatt a gyakorlatban, talán a hibás elméletnek is köszönhetően, kisebb-nagyobb hibával valósul meg.
Ősszel nitrogént?
Az őszi vetésű gabonák alá, az alaptrágyázás alkalmával, a foszfor és kálium mellett a nitrogén jelentős részét is kiszórják. Ezt a gyakorlatot a zöldségtermesztők közül többen is átvették, és kombinált (hármas NPK) műtrágyát használnak azok alá a kultúrák alá, amelyeket csak tavasszal vetnek vagy ültetnek. Míg az őszi gabonák esetében ez teljesen elfogadható, addig a zöldségfélék esetében indokolatlan a nitrogén téli kimosódása miatt. Különösen helytelen a lazább, humuszban szegényebb talajokon, amelyek jelentős hányadát képezik a zöldségtermő felületnek. Egy kivétel van a szabály alól! Ha olyan szerves trágyát (vagy szerves anyagot, pl. nagymennyiségű tarlómaradványt) dolgoztak a talajba, amelynek magas a cellulóztartalma, és ebből adódóan fennáll a pentozán hatás veszélye, indokolt nitrogéntrágyázással a C:N arányt javítani. (Ideálisnak abban az esetben nevezhető a C:N arány, ha nem magasabb, mint 20-30:1.
Adható-e ősszel kálisó a klórérzékeny kultúrák alá?
A kertészeti növények (zöldségfélék, gyümölcsök és szőlő) általában klórérzékenyek, kivéve néhány fajt (sárgarépa, zeller, petrezselyem, paszternák, retek), amelyek tűrik a klórt. Klórérzékenység tekintetében is van köztük különbség, egyesek kisebb, mások nagyobb mértékben károsodnak a klórtartalmú műtrágyáktól (1. táblázat).* A klór jelentős része a laza, szerves anyagban szegény talajokból a téli csapadékkal kimosódik, tavasszal legfeljebb a klórra érzékeny csoportra (uborka, dinnyék, tök, paprika, cékla, bab, hagyma, spárga) van negatív hatással. (Ilyen tekintetben kivételt képeznek a szőlő- és gyümölcsültetvények, melyeket ősszel sem célszerű klórtartalmú műtrágyákkal kezelni.)
A fentiekből következően, laza talajokon a zöldségfélék jelentős részénél (paradicsom, borsó, padlizsán, káposztafélék, fejes saláta, burgonya illetve retek, petrezselyem, sárgarépa, paszternák, csemegekukorica) ősszel még adható a kálisó a klór toxikus hatásának veszélye nélkül.
Van-e mennyiségi határa az ősszel kiadható műtrágyának?
Ez a kérdés két ok miatt szokott felvetődni:
- Egyszerűbb lenne az összes, növény igénye szerinti teljes műtrágya mennyiséget egyben kiszórni.
- Tápanyag-szegény talajokon egyszeri műtrágyázással szeretnék a kívánt tápanyagszintet beállítani.
Az őszi műtrágyázás esetében a szakirodalom a kálium műtrágyára közöl adatokat, a foszfor esetében nem jelez felső határt, mivel a talaj sótartalmra nincs jelentős hatással. Sóérzékeny fajoknál (2. táblázat) maximum 400 K2O kg/ha javasolható, míg a közepesen sótűrők és közepesen sóérzékenyek esetében (gyakran ezeket sótűrő fajoknak is említik) 600 K2O kg/ha a felső határ. Amennyiben ennél nagyobb K-műtrágya adag indokolt, azt minden esetben megosztva, az alaptrágya feletti mennyiséget fejtrágyaként kell kijuttatni.
Hogyan legyen megosztva a kálium és a foszfor adag?
A trágyázás „harmadik pillér”-ként emlegetik a trágyázás idejét, azaz a trágya megosztását. Sok az ezzel összefüggésbe hozható környezeti és technológiai tényező, csak a legfontosabbak:
- termesztett növény faj (esetleg fajta) tenyészidejének hosszúsága, tápanyagigénye, só-érzékenysége),
- termesztéstechnológia, gyökeresedés mélysége (helyrevetés, oltott és nem oltott palánták, stb.),
- talaj minősége (humusztartalom, kötöttség, tápanyag-ellátottság, stb.),
- termesztési cél (frissáru, tárolás, konzervipari feldolgozás, magtermesztés),
- esetleges szerves trágyázás,
- kijuttatandó műtrágya mennyisége és minősége és
- a trágya kijuttatás és bemunkálás módja (szilárd formában, tápoldatként csepegtetőn keresztül vagy szórófejjel, sorközbe adagolva, teljes felületre kiszórva, talajra vagy növényre juttatva).
„Ideális” esetről, azaz optimális időzítésről és megosztásról akkor beszélhetünk, ha a talajban mindig olyan arányban és mennyiségben állnak rendelkezésére a tápanyagok, mint ahogy azt a növény az adott fejlődési szakaszban igényli. A fent felsoroltak közül érdemes kiemelni a tenyészidő hosszúságát, ami faj- és fajtakérdés, illetve termesztési cél függvénye is (korai friss fogyasztásra, illetve tárolási és ipari célra történő termesztés), meghatározza a tápanyagigényt és szorosan összefügg az alap-, az indító és a fejtrágya egymáshoz viszonyított arányával.
A zöldségfélék legtöbb foszfort a tenyészidő elején veszik fel, a hasznosítás üteme a tenyészidő végéhez közeledve folyamatosan csökken. Nagy jelentősége van a gyökérképződésben, a generatív szervek kialakulásában, ebből adódóan a koraiságban is, továbbá a magképzésben. A nitrogén felvétele a biomassza képződésének növekedésével arányos, a koncentrált érésű fajták esetében (determinált, csokros, ernyősvirágzatú, törpe típusok, pl. paradicsomnál, paprikánál, babnál, uborkánál, borsónál) rövidebb időre terjed ki, koncentrált, míg ugyan ezeknél a fajoknál, a folyton növő fajták (általában hosszabb tenyészidejűek is) esetében hosszabb időre nyúlik el. A káliumot hosszabb ideig – a tenyészidőszak közepéig építik be nagyobb mennyiségben a zöldségfélék, de a felvétel üteme és mennyisége fajonként nagyon eltérő mértékű, és változó ideig tartó folyamat. A fent említettekkel kapcsolatos gyakori hibák:
- A szükséges foszformennyiséget nem kapja meg időben a növény, amit később már nem lehet pótolni.
- A nitrogén adagolása nem a lombozat és a termés tömegének növekedés arányába kerül kijuttatásra. Gyakori a kezdeti túladagolás, ami bőséges csapadékkal és öntözéssel párosulva vegetatív túlsúlyhoz, buja növekedéshez, rossz kötődéshez, terméselrúgáshoz vezet.
- A káliumra az érés, a színesedés, a beltartalmi tulajdonságok kedvező alakulása miatt a – leszámítva a betakarítás előtti heteket – folyamatosan szükség van. Nem adható ki egyszerre alaptrágya formájában.
Bár a trágyaelosztást – mint ahogy a fentiekben is jeleztük – még számos egyéb tényező is befolyásolja, javasoljuk a 3. táblázatban leírtakat, mint vezérelvet szem előtt tartani.
Klórra érzékenyek: – uborka, görög- és sárgadinnye, tök, paprika, cékla, bab, hagyma, spárga – málna, szamóca, pirosribizke, köszméte, cseresznye – dohány Klórra kissé érzékenyek: – paradicsom, borsó, padlizsán, káposztafélék, fejes saláta, burgonya – őszibarack, szilva, meggy, alma – szőlő Klórt tűrők: – retek, petrezselyem, sárgarépa, paszternák, csemegekukorica – körte, feketeribizke – szántóföldi növények
|
Kifejezetten sótűrők: a zöldségfélék között nincs Közepesen sótűrők : paradicsom, tojásgyümölcs, káposztafélék (kivéve a brokkoli és a karfiol), hegyes paprika, káposztafélék, borsó, zeller, paszternák, cékla, csemegekukorica Közepesen sóérzékenyek: fűszerpaprika, kínai kel, padlizsán, bab, burgonya, karfiol, brokkoli, hagymafélék, görögdinnye, sárgadinnye, tök Sóérzékenyek: fehér étkezési paprika, uborka, sárgadinnye, sárgarépa, petrezselyem, palánták, hónapos retek, fejes saláta * Sóérzékenység tekintetében is jelentős különbség lehet a fajták és fajtacsoportok között, ebből adódóan az egyes szerzők szerinti besorolás is kismértékben változik. |
Hosszú tenyészidejű fajok esetében N P K alaptrágya: – 80-90% 50-60% indítótrágya: 10-30% 10-20% 20-25% fejtrágya: 70-90% – 20-25% Rövid tenyészidejű fajok esetében N P K alaptrágya: – 80-90% 70-80% indítótrágya: 50-100% 10-20% 20-30% fejtrágya: 0-50% – – (rövid tenyészidejű fajok: hónapos retek, fejes saláta, korai karalábé, spenót, borsó, bab, stb.) |
Forrás: agroforum.hu, Dr. Terbe István
