Az utóbbi évek tapasztalatai alapján hazánkban is egyre melegebb és aszályosabb lesz az időjárás, így érdemes óvni a talajnedvességet. Minden talaj, köztük a mezőgazdasági termő talaj vízháztartás típusát is a befolyó és kimenő vízforgalom egymáshoz viszonyított egyenlege határozza meg. Minden gazdálkodó az egyensúlyi állapot elérésére törekszik, de jobb előre tervezni, mint utólag csalódni.
I. Honnan várjuk a nedvesség utánpótlást, és miképpen tárolják azt az egyes talajok?
A légköri csapadék, a felszínről odafolyt víz, a talajvízből talajszerkezetileg felemelt víz és az öntözővíz az elsődleges utánpótlás forrásai a talajban lévő víznek. A felszínről odafolyt víz és az öntözővíz emberi beavatkozással befolyásolható árkok, öntöző csatornák létesítésével. Kevesen tudják, hogy a légköri csapadék mennyiségét ipari módon befolyásolni lehet. Az ilyen célú technológia mellékterméke az ezüst-jodid alapú jégkár elhárító rendszer is, amely országos szinten igazoltan működik is és nincs ismert környezetkárosító mellékhatása. Mesterséges esőcsinálásra jelenleg Kínában folyik nagyszabású kísérlet, amelynél még nem igazolt, hogy káros hatásoktól mentes lenne.
Köztudott, hogy talajtípusonként eltér, hogy hogyan és mit lehet termeszteni az adott területen, nem kis részben azért, mert minden talajnak más a vízmegtartó képessége.
A homoktalajok általában szárazak, mert rossz a víztartó képességük. A vályogtalajok általában könnyen művelhetőek és nagy mennyiségű vizet képesek tárolni, de biztosítani kell megfelelő lezárásukat a kipárolgás ellen, és művelésüket kerülni kell nedves talajkörülmények esetén.
Az agyagtalajoknak már sokkal jobb a víztartó képességük, de a növények számára csökkenhet ennek a hozzáférhetősége a nagyon magas agyagosság mellett. A konkrét agyagtartalom függvényében nagy lehet az eltérés, hogy milyen nedvességtartalom mellett érdemes munkagépekkel terhelni a tömörödöttség elkerülése érdekében.
II. Hogyan veszíthet nedvességet a talaj, akár közvetlenül eső után?
A nedvesség jellemzően talajkipárolgás (evaporáció), felszíni elfolyás, a növények gázcsere és kipárolgása révén (transpiráció) távozik. Ezek befolyásolásával lehet hosszabb ideig megtartani a már rendelkezésre álló nedvességet.
A talajkipárolgást a talaj felső rétegeinek zártsága, a növénytakaró minősége, árnyékoló képessége is meghatározza. Nyári időszakban előfordul, hogy a lehulló csapadék a hirtelen napsütés következtében azonnal el is párolog, nem hasznosul a növények számára, így létrejön a légköri aszály jelensége, ami már hazánkban is kártalanítási alapul szolgál.
A felszíni elfolyás mértéke szintén a növénytakarótól, a lehulló csapadék időarányos eloszlásától, illetve a talaj felső rétegeinek vízáteresztő képességétől függ. A növények kipárolgása szorosan és kölcsönösen kötődik a fotoszintézisükhöz, ezért amint a nedvesség megőrzése érdekében csökkentik a gázcserét, drasztikusan romlik a fotoszintézisük hatékonysága is, ezáltal pedig a profitot jelentő terméshozam esélye is csökken.
III. Mit tehetnek a gazdálkodók, hogy megőrizzék a talajban lévő, vagy lehulló csapadékot?
A homoktalajok tavaszi művelését minimalizálni kell azért, hogy minél több nedvességet őrizzünk meg. A homoktalajok víz- és tápanyag- gazdálkodása szerves anyagokkal javítható. A vályogtalajoknál és az agyagtalajoknál is fontos figyelni a talaj tömörödöttségére, és érdemes azt elkerülni kisebb terhelést jelentő gépekkel, ugyanis a talajszerkezet mechanikus változása nehezen állítható helyre. Most már megfelelő mérő műszerekkel és precíziós talajműveléssel az egyes parcellák egyedi paramétereihez lehet igazítani a talajmozgatás mélységét, így javítható a víz és tápanyag gazdálkodás és közben az üzemanyag költség is csökken a homogén táblás műveléshez képest.
A talajkipárolgást érdemben lehet csökkenteni talajtakaró növények őszi vetésével. A Corn and Soybean Digest felmérése szerint az amerikai kukoricatermesztőknél egyre népszerűbb a rozs alapú keverékek köztes, talajtakaró terményként történő vetése. A farmerek nagyrészt a kukoricasorok között vetik be a talajtakaró növényeket, amelyek nemcsak a vízháztartást javítják, hanem csökkentik a műtrágyázásnál a nitrogénveszteséget és segítenek a gyomok elleni küzdelemben. A nitrogénhasznosulás akár kétszeresére is javulhat a talajtakaró nélküli szinthez képest.
A növények gázcseréjét csak fajtanemesítéssel és a már rendelkezésre álló aszálytűrő vetőmagok használatával lehet érdemben befolyásolni. Az aszálytűrő fajták kapcsán reális hogy hamarosan nagyságrendi terméshozambeli áttörés is lesz. Egy nemrég a Science magazinban publikált kutatás eredményei alapján transzgénikus úton, alga enzimek átültetésével, sikerült hatékonyabb fotoszintézist elérni, amely révén közel 40%-kal nőtt szárazság idején a vizsgált dohánynövények hozama.
Összességében a talajnedvesség fogadására és megőrzésére is az aratás utáni, őszi időszakban kell már felkészülni és érdemes rá anyagilag is áldozni akár öntözésfejlesztés, precíziós és talajkímélő művelés, vagy akár vetőmag és talajtakaró növény választás kapcsán is. Mivel ezek a beruházási és input oldali döntések növelik a várható hozamot és csökkentik az aszályos időszakban a kockázatokat, ezért az MKB Agrárpartner finanszírozóként is támogatja ezek megvalósulását a gazdálkodóknál.
Jelen tájékoztató semmilyen értelemben nem minősül ajánlattételnek. Amennyiben a program feltételrendszerével, részvételi lehetőségekkel kapcsolatban kérdése merül fel, kérjük forduljon személyes pénzügyi tanácsadójához vagy keresse fel bármely bankfiókunkat!
Antal Áron
senior ágazati szakértő
MKB Bank Zrt.
www.mkb.hu/agrar
Forrás: ostermelo.hu
