Welt: Nem kellene tovább hazudni, a migráció és a terror összefüggnek

Fotó CLEMENT MAHOUDEAU / AFP

A Die Welt című lap szerint az EU működésképtelen bevándorláspolitikája miatt vannak terrortámadások, a megoldás pedig nem a migrációs paktum, hanem a határvédelem.

Megelégelte a hazudozást a Die Welt külpolitikai rovatvezetője, s kemény hangú publicisztikában követeli: „tessék végre befejezni a migráció és a biztonság közötti összefüggés tagadását” – írja a Mandiner

Klaus Geiger szerint ugyanis a belgiumi terrortámadás és sok hasonló európai eset az EU diszfunkcionális menekültpolitikája nélkül nem lehetett volna lehetséges, emellett a menedékkérők a súlyos köztörvényes bűncselekmények elkövetői között is túlreprezentáltak.

Geiger az efféle politikai hazugság eklatáns példájaként emlegeti azt, amikor a 2016-os würzburgi vonatos késelés után Angela Merkel kancelláriaminisztere, Peter Altmaier körbeturnézta a médiát azzal a nyilatkozatával, hogy a menekültek esetében a terrorveszély „nem nagyobb és nem kisebb, mint a lakosság többi részében”. Eközben „erről a kijelentésről ekkorra már rég tudni lehetett, hogy hamis volt”. Ugyanekkorát hazudott szerinte a német kormány a 2015-ös párizsi terrortámadások után, amikor „a szövetségi kormány és a szövetségi bűnügyi hivatal uniszónóban állították, hogy nincs összefüggés eközött és a menekültáradat között”, miközben „a tizenegy elkövetőből legalább hatan a balkáni útvonalon keresztül érkezett, és kifejezetten a nyitott határok által Közép-Európa felé kifejtett szívóhatás keltette káoszt használta ki”.

A teljes cikket a Mandiner.hu-n olvashatják. 

Forrás: hirtv.hu

https://hirtv.hu/hirtvkulfold/welt-nem-kellene-tovabb-hazudni-a-migracio-es-a-terror-osszefuggnek-2574666?utm_source=feed&utm_medium=rss