Vonalban – a Kisgazda vélemények

Földműves_emlékmű_Melocco_1986 commons.wikimedia.org

Nagy örömömre szolgál, ha beszélgethetek a kisgazdákkal. Okos, szakmailag megalapozott véleményeket hallgathatok.

Igaz, javarészben már az idősebb korosztályhoz tartoznak, de ígéretes, tehetséges fiatalok is vannak köztük.

Sőt, büszkeségünk az az óvodás gyermek, akinek már saját kiskertje van, és ő felelősséggel gondoskodik róla.

Azt érzékeltem, hogy fontosnak tartják a hagyományok őrzését, azokat a technikákat, amiket nagyszüleiktől, szüleiktől tanultak. Azonban nyitottak – így öreg fejjel is – az új lehetőségekkel kapcsolatban.

A régi megoldások – például az adott helyen őshonos fajták termesztése – lehet, hogy nem akkora hozammal, de biztosan terem. A régi alapanyagokhoz való visszatéréssel kevesebb kemikália felhasználásával is stabil eredményt kapunk.

Igazából a fókuszt arra kellene helyezni, hogy a megváltozott gazdasági és klímahelyzetben – Magyarország adottságait figyelembe véve – melyek azok a növények, amelyek gazdaságosan termeszthetők.

Ami mindenkinél megjelenik, még ha másról beszél is, az az ANYAFÖLD mérhetetlen tisztelete-szeretete.

Bármilyen lesz is a jövő mezőgazdasága, bármekkora is lesz az ideális birtokméret, csak az lesz hosszútávon sikeres, aki megbecsüli és „jóltartja” mind a földjét, mind az állatait.

kpe.hu PI