Vitorlázás csak a gazdagoknak, a kiváltságosoknak / Küszöbön a balatoni kikötő-háború

A balatonfüredi Polgári Kisgazdák tagságához az elmúlt hónapok során számos panasz érkezett régi vitorlázó sporttársakktól, akik minden előzmény nélkül sorra kapják a felszólító leveleket, hogy az évtizedek óta használt kikötő-helyeiket hagyják el, és vigyék a vitorlásaikat oda, ahova akarják.

E sorok írója például 2020 őszén megkapta az egyik kikötői embertől azt, hogy „Öreg! Tudod, hogy te is ki leszel innen vágva, együtt a vízi-tragacsoddal! Jövőre már itt rendes, nagy 13 és 18 méter hosszú luxus-yachtok fognak állni”.

Javaslom, hogy mielőtt a régi vízitúrázókat „kivágnák” a kikötőkből a „vizitragacsaikkal”, a fából épült nagyszerű túra vitorlásokkal, Balaton 18-asokkal, Balaton 21-esekkel stb. járjuk körbe azokat a történeti és jogi alapokat amelyek eddig is és a reményeim szerint a jövőben is, a szükséges rendelkezések betartása mellett, lehetővé teszik a magyar polgárok számára a vitorlázást, csak úgy, mint múltban és csakúgy, mint egyébként a horgászatot is.

Az eddigi tudásunk szerint a Balaton medre elidegeníthetetlen nemzeti tulajdon, a Magyar Állam kizárólagos tulajdonát képezi, és ezért a tulajdonosok, azaz a magyar polgárok a szükséges szabályok betartása mellett alanyi jogon jogosultak a közös tulajdonukat használni.

A parti szárazulaton található közterület és a nyílt víztükör között a vitorlázók számára az átjárást a vitorlás-kikötő biztosítja, aminek természetesen szolgalmi jogi vonatkozásai is vannak.

A vitorláskikötőknek pedig létesítési és fenntartási költségei vannak. Ezt azoknak a vitorlázóknak kell megfizetni, akik ezeket a kikötőket használják, valamint a Tó vízminőségének és a medrének a megóvása érdekében még egy sor környezet- és vízminőségvédelmi szabályt is be kell tartaniuk.

Ugyanakkor a lakosság és különösen a part menti települések lakossága számára a kis-vízi járművek kikötőinek a fenntartása olyan közcélú alapszolgáltatás, aminek az igénybe vétele egyfelől alapjog, másfelől a szolgáltatás közcélú jellege miatt csak nonprofit lehet.

Természetesen a többlet-szolgáltatásokat, így például az alap-szolgáltatásokon fölül, a zuhanyzók és egyéb szociális jellegű létesítmények, (a WC-k kivételével) továbbá büfék, kifőzdék, szálláshelyek működtetését ki lehet adni bérbe a vállalkozóknak.

Kicsit, de a véleményem szerint mégis joggal, ez olyan, mint amikor a vasúti közlekedésben megkülönböztetjük a szigorúan az állam tulajdonát képező pálya-vasutat a vállalkozói szférába tartozó szolgáltató vasúttól. Az előbbi nem forgalomképes, az utóbbi pedig az alapvető köz-szolgáltatásokon túlmenően (például a resti a legendás zóna-pörkölttel és a söntés) már lehet a vállalkozói szféra része.

Most az a helyzet, hogy a balatoni kikötőkben, egyesek, bizonyos „úri fiúk” igyekeznek minél nagyobb gazdasági befolyást szerezni, és megfeledkeznek arról, hogy ezt az elidegeníthetetlen állami tulajdonnal nem tehetik meg, mert az soha nem lehet az övék, ami minden magyar kizárólagos tulajdona. Az ő mozgásterük kizárólag csak a többletszolgáltatások biztosításában lehet.

De lássuk egyfelől a történeti áttekintést, másfelől a hatályos jogszabályi kereteket is. Darányi Ignác egykori földművelésügyi miniszter nagyszabású és a mai korszerű kikötő-hálózatot megalapozó kikötő-fejlesztést indított el a Balatonon, amit a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium Térképészeti és Vízrajzi Főosztálya iráyított.

Darányi Ignác 1927-ben bekövetkezett halála után tizenegy esztendővel, 1938-ban, az Ő tiszteletére, a hálás közönség emlékoszlopot állított Tihany legszebb pontján, a hajókikötő fölött. (Ez a mellékelt fotón). A kommunista hatalom ezt az emlékművet évtizedekig „szovjet hősi emlékműnek” hazudta.

Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelősége

A Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelőségét 1912-ben alapították, kezdetben Budapest székhellyel (I. ker., Margit körút 1.) 1914-ben, amikorra balatoni irodaháza elkészült, a felügyelőség a székhelyét a Sió bal partján, Veszprém vármegye enyingi járásához tartozó Siófok községbe tette át.

A Magyar Királyság jogutódja 1946. február elseje után a Magyar Köztársaság lett. Ennek megfelelően a szervezet később a Balatoni Kikötők Állami Felügyelősége elnevezést vette fel, és 1948-ig működhetett.

Az úgynevezett „létező szocializmus” tökéletesen felborította az addig hibátlan jogi kereteket, majd évtizedeken át tartó olyan lehetetlen helyzetet teremtett, hogy például a Balatonon a menetrend szerint közlekedő személyhajók semmit sem fizettek a kikötők használatáért, ellentétben az 1948 előtti helyzettel, és a felmerült költségeket pedig megfizették a vitorlás kishajók tulajdonosaival. Most még tovább akarják fokozni egyesek ezt a helyzetet, ugyanis bizonyos magántulajdonú cégek már csak a milliárdosokat engednék a Balatonhoz, méregdrága aranyáron.

A Balatoni Kikötők Magyar Királyi Felügyelősége nonprofit állami szervezet volt.

A kikötők üzemeltetésével kapcsolatos költségeket ez a non-profit szervezet egész éven át egy egy-számlán gyűjtötte, és a következő esztendőben a kikötőket használó hajótulajdonosok között a hajóik vízkiszorítás-köbméterek arányában, adók formájában kivetette.

2011. évi CXCVI. törvény a nemzeti vagyonról

Magyarország Alaptörvénye rögzíti, hogy az állam és a helyi önkormányzat tulajdona nemzeti vagyon”.

Az Országgyűlés a nemzeti vagyonnak a közérdek és a közösségi szükségletek céljára történő hasznosítása, a természeti erőforrások megóvása, a nemzeti értékek megőrzése és védelme, és a jövő nemzedékek szükségleteinek biztosítása szándékával, a nemzeti vagyonnal való átlátható és felelős gazdálkodás követelményeinek hosszú távú meghatározása érdekében az Alaptörvény végrehajtására, az Alaptörvény 38. cikk (1) és (2) bekezdése alapján a következő törvényt alkotja:

  1. fejezet – Általános rendelkezések 3. § 3. pont: Forgalomképtelen nemzeti vagyon: az a nemzeti vagyon, amely az e törvényben meghatározott kivétellel nem idegeníthető el, vagyonkezelői jog, jogszabályon alapuló, továbbá az ingatlanra közérdekből külön jogszabályban feljogosított szervek javára alapított használati jog, vezetékjog vagy ugyanezen okokból alapított szolgalom, továbbá a helyi önkormányzat javára alapított vezetékjog kivételével nem terhelhető meg, biztosítékul nem adható, azon osztott tulajdon nem létesíthető;”

2. Az önkormányzati vagyon

5. § (1) A helyi önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzs-vagyonát képezi

d) a Balatoni Hajózási Zrt.-ben fennálló, a helyi önkormányzat tulajdonában álló társasági részesedés.”

A balatonfüredi Polgári Kisgazdák úgy látják, hogy a jelenlegi magyar államhatalomnak továbbra is oroszlánként kell őrködnie a nemzet vagyonának az épségén. A jövőben sem engedhető meg az, hogy bizonyos parciális gazdasági magánérdekeltségek csorbítsák a magyar polgárok tulajdonosi jogait. Ellenkező esetben társadalmi közfelháborodás következhet be, aminek a jelei sajnos már érzékelhetők a Balaton-part településein. Ez azért baj, mert ha egy ilyen társadalmi közfelháborodás esetleg kialakul, az csökkentené a Balaton mentén most dolgozó és kivétel nélkül kormánypárti országgyűlési képviselők újraválasztási esélyeit 2022-ben.

Ez meg azért lenne nagy veszteség, mert a mostani ellenzék pártjainak nincs semmilyen jövőképe a Haza további felemelése érdekében. Ők csak a hatalom megszerzésére törekednek, majd pedig, ha ez véletlenül sikerülne nekik, jól prognosztizálhatóan ugyanúgy kifosztanák a zsebeinket, mint ahogy ezt már a Gyurcsány-Bajnai korszakban „volt szerencsénk” megtapasztalni.

(Forrás: Minden magyar polgár és hazafi iránti szívélyes barátsággal: Dr. Paál Sándor c. egyetemi docens, egy régi és öreg túravitorlázó, balatonfüredi polgári kisgazda).