Vita a békejavalatról / Kocsis Máté: Elítéljük Oroszország katonai agresszióját, és elismerjük Ukrajna jogát az önvédelemhez

MTI Fotó: Kovács Tamás

Szabó Tímea, a Párbeszéd vezérszónoka a parlamenti vitában a beterjesztett határozatot fideszes álbékejavaslatnak nevezte, szerinte nem lehet azonos orosz és ukrán felelősségről beszélni.

Magyarország békepárti és a jövőben is az kíván maradni – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok által az orosz–ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán beterjesztett határozati javaslatot ismertetve kedden az Országgyűlésben. 

Kocsis Máté: Magyarország békepárti és a jövőben is az kíván maradni 

Kocsis Máté kiemelte: tűzszünetre van szükség és béketárgyalásokra, mert életet menteni csak békével lehet, és a béke felé vezető út nem az, ha fegyvereket és katonákat küldenek ukrán földre. Ugyanakkor sehol a világon nem látni azt a folyamatot, amely ezt a háborút meg akarná fékezni, ma már belátható távolságon belülre került a világháború lehetősége is – tette hozzá. Mi magyarok történelmi tapasztalatainkból azt is tudjuk, ebből a háborúból senki nem jöhet ki győztesen, annak  kizárólag vesztesei vannak, ezért szeretnénk, ha a háborúnak minél előbb vége szakadna, mert a szenvedések minden egyes háborús nappal egyre több embert élnek el – fogalmazott, hozzátéve:

minél későbbre tolódik a béke, annál nagyobbak lesznek a veszteségek. 

Kocsis Máté a békepárti javaslatról elmondta: azzal kifejezik elkötelezettségüket a béke mellett, ismételten elítélik Oroszország katonai agresszióját, és elismerik Ukrajna jogát az önvédelemhez. A kormánypártok álláspontja szerint a Brüsszelben elfogadott gazdasági és energiaszankciók nem csillapították a háborút, ezért ellenzik azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék ezek körét. Felhívják a kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az Ukrajnából menekültek segítését, és rámutatnak arra, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget. Rögzítik, hogy a fegyverszállítások és szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség – ismertette.

Mi Hazánk: béke és azonnali tűzszünet kell! 

Toroczkai László, a Mi Hazánk vezérszónoka azt mondta: Ukrajnában nagyhatalmi háború zajlik, ütközik egymással az amerikai és az orosz érdek. A háború elszenvedői az Ukrajnában élő népek, az ukránok, az oroszok és a kárpátaljai magyarok. Számunkra ők a legfontosabbak – jegyezte meg. Úgy látta, akár a balliberális oldal, akár a Fidesz „kőkeményen” függ egyik vagy másik nagyhatalomtól. A kormánypártok hosszú évek óta üzletelnek az oroszokkal, ezek között vannak olyanok, amelyeket lehet támogatni, például Paks2-t – mondta. Ugyanakkor azzal nem tudnak egyetérteni, hogy a gázszerződéseket titkosítják. Emellett a

kormánypártok rendszeresen hűségesküt tesznek az atlantisták előtt

– jegyezte meg.

Kitért arra: Orbán Viktor miniszterelnök minden alkalommal megszavazza a brüsszeli szankciókat, amelyeket egyébként jogosan lehet kritizálni. Azzal egyetértett, hogy ne csak ne szállítson fegyvereket Magyarország, hanem az országon keresztül se szállítsanak fegyvereket. Az osztrák semlegesség lehet a példa – mondta. Választ várt egyúttal a kormánytól a szlovák védelmi miniszter nyilatkozatáról, miszerint az ukrán katonák kiképzése Magyarországon zajlik. Ha ez igaz, az óriási botrány – fogalmazott. A balliberális pártokról azt mondta, a dollárokat úgy kapták, mint kitartottak a gazdáiktól és nyugodt szívvel lehet őket az amerikai atlantista szerveződések ügynökeinek tekinteni. Békét, azonnali tűzszünetet szorgalmazott és sürgette a kárpátaljai magyarság melletti határozottabb kiállást, mert mire vége lesz a háborúnak, egy sem marad.

A Párbeszéd módosító javaslatokat nyújt be a határozathoz 

Szabó Tímea, a Párbeszéd vezérszónoka a beterjesztett határozatot fideszes álbékejavaslatnak nevezte. Értékelése szerint nem lehet azonos orosz és ukrán felelősségről beszélni, Oroszország kezdte a háborút egy független ország megtámadásával. A javaslat a felelősséget még mindig relativizálni próbálja, és nem ismerik el benne, hogy a háború Oroszország és Vlagyimir Putyin felelőssége. Félrevezetőnek nevezte a javaslat címét is, szerinte ki kell mondani, hogy Vlagyimir Putyin egy éve indította el a jogtalan háborút a független Ukrajna ellen. Ha a kormánypártok valóban a béke pártján állnának, akkor ezeket kijavítanák, de valamiért nem merik kimondani sem Vlagyimir Putyin nevét – fogalmazott. Úgy csinálnak, mint az okos lány, hoztunk is meg nem is – mondta. 

Hiányolta a Fidesz–KDNP javaslatából azt is, hogy Oroszország Ukrajna teljes területéről vonuljon ki és állítsák vissza az 1991-es határokat. Közölte, hogy a javaslathoz módosító indítványokat nyújtanak be. Rögzítenék többek között, hogy a háborúért csak Oroszország és Vlagyimir Putyin a felelős. Kitért arra is, hogy Orbán Viktor eddig mind a tíz uniós szankciós csomagot megszavazta. Megjegyezte, ha valaki így tesz, akkor ne magyarázza egy másik közösségben, hogy ezek nem jók. Arra biztatják módosításukban Orbán Viktort,

ha szükséges a jövőben is szavazza meg a szankciókat.

Beszélt arról is, hogy az unióban tavaly 3,3 százalékos átlagos GDP-növekedés volt, míg Oroszországban 3,9 százalékos csökkenést könyvelhettek el. Nem igaz, hogy az orosz gazdaságra nem voltak negatív hatással a szankciók. Megjegyezte: idénre az unióban fél százalékos növekedést, Oroszországban 5,6 százalékos csökkenést jósolnak. Szabó Tímea szerint nem szankciós infláció van Magyarországon, hanem „bődületesen rossz kormányzás”. Az unió többi részében fele, harmada a pénzromlás mértéke a magyarnak – közölte. Az is szerepel a javaslatukban, hogy az orosz agresszió után a háborús bűnösöket el kell ítélni nemzetközi bíróság előtt – jelezte.

Forrás: MTI, mandiner.hu

https://mandiner.hu/cikk/20230307_kocsis_mate_eliteljuk_oroszorszag_katonai_agressziojat_es_elismerjuk_ukrajna_jogat_az_onvedelemhez