Világszabadalom lehet a magyar rezsimentes ház

Fotó: NOAH

A Polgári Kisgazdák eddig is támogatták és ezután is támogatni fogják azokat a hazai – innovatív – kezdeményezéseket, amelyek segítségével kevésbé terheljük és élhetőbbé tesszük a környezetünket. A mi szakembereink is érdeklődve várják a rezsimenetes ház tesztelésének az eredményét, ezen belül is a vízellátással és a szennyvíz-kezeléssel kapcsolatos tapasztalatokat. (Kékesi Márton, KPE környezetvédelmi szakértő)

Öko-szenzációként harangozták be azt a magyar fejlesztésű lakóépület-technológiát, amely bárhol a világon lehetővé teszi, hogy a hagyományos energiahordozóktól, illetve közművektől független otthont építsenek maguknak az emberek.

Az önfenntartó Noah Ház technológiai rendszere már ismert megoldások továbbfejlesztése és kiegészítése újakkal. A környezetvédelmi indíttatású innováció levédése Amerikában, Kínában és Ausztráliában folyamatban van – tudtuk meg az innováció piaci bevezetését és a sorozatgyártáshoz szükséges technológia fejlesztését pénzügyi befektetőként támogató OXO Labs szakértőjétől, Pongrác Dávidtól.

Az önnfentartó lakóház innovátora, Blaskovich Ákos kedden, a szabadalmaztatott technológiával gyártott ház kereskedelmi forgalmazásának bejelentése alkalmából elmondta:

az acél talajcsavarokra szerelt épület bárhol elhelyezhető, és bármikor környezetszennyezés nélkül eltávolítható és továbbvihető.

A ház nemcsak anyagában környezetbarát, hanem működése során is, mert a környezetétől nem vesz el energiát, és nem is terheli azt. A 3,5 méteres csavarokon nyugvó épület alatt a környezet háborítatlan marad, az élőlények lakóhelye nem tűnik el, ezért is keltette fel a Noah Ház a kínai nemzeti parkok érdeklődését, ahol akár szállodákat is lehet majd így telepíteni a természet megbolygatása nélkül, kizárólag megújuló energiákkal működő zöldház formájában.

A magyar fejlesztésű technológia nem könnyűszerkezetes ház – súlya megegyezik egy téglaházéval –, nem kontérnerház, nem passzív- és nem is aktívház, hanem mobil, rezsimentesen működtethető készház.

Sorozatgyártására, évi 350 lakóház elkészítésére már két nagy gyártóval szerződés is született.

A várhatóan kedvező piaci fogadtatást a meglévő készháztípustervek csok-kompatibilis mérete és elrendezése, valamint az valószínűsíti, hogy az önfenntartó ház megépítéséhez nincs szükség közművesített telekre, az a legolcsóbb, minden közművet nélkülöző területen is tökéletesen működik, hiszen saját rendszere biztosítja az áramtermelést, a hűtést-fűtést és a meleg vizet egyaránt.

(vg.hu, Sándor Tünde)