Vasas István vezeti Mezőtúr új cégét

Vasas István - A kép forrása: szoljon.hu

Turizmusfejlesztési korlátolt felelősségű társaságot hozott létre néhány hónapja a város. Amint Herczeg Zsolt polgármestert elmondta, az önkormányzat célja ezzel, hogy emelkedjen Mezőtúr turisztikai vonzereje, és szakmailag magasabb szintre emelje az eddigieket.

Mezőtúr európai uniós pályázati forrásból több milliárdos nagyságrendű támogatás lehívására vált jogosulttá az elmúlt években – mondta a polgármester. – A következő jelentős feladat – többek között – a turisztikai célú pályázatok megvalósítása. – Annak érdekében, hogy hatékonyan tudjuk előkészíteni a fejlesztésekhez szükséges munkálatokat, több egyeztetést követően arra jutottunk a szakemberekkel, hogy új, elsősorban turizmusorientált, kizárólagos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság alapítása szükséges. Az új gazdasági társaság Vasas István ügyvezető – a Mezőtúri Református Kollégium korábbi főigazgatója – irányításával július 1-jén kezdte meg tevékenységét. (Forrás: szoljon.hu/SzilvásiZsuzsa) – Inspiráló számomra ez a megbízatás – mondta el az új ügyvezető. A református kollégium főigazgatójaként is elsősorban koordinációs, menedzselési feladatok hárultak rá, valójában tehát nem olyan óriási a váltás, mint ahogy első pillanatban tűnik. – Az ottani gyakorlatot követve, azon fogok dolgozni, hogy ne csak a fejlesztések valósuljanak meg maradéktalanul, de a legkisebbektől az idősekig mindenki érdekes látnivalókat és programokat találjon a városban.

Fekete Ferenc, a Kisgazda Polgári Egyesület Jász-Nagykun-Szolnok Megyei szervezetének az elnöke: Mezőtúr fő vonzereje lehetne a Hortobágy-Berettyó folyó 7 kilométer hosszú szakaszának a mederrendezése. Ez a folyó-szakasz hivatalosan is hajóúttá van nyilvánítva, de az utóbbi évtizedekben a meder elhanyagoltsága miatt alig látható itt vízi közlekedés. Ennek a szakasznak közel a fele Mezőtúr belvárosi szakasza. A vízi növényekkel szinte teljesen benőtt, és „szúnyog-gyártó” vízfelület aligha kedvez az idegenforgalom fellendítésének. Alaposan át kell gondolni, kormányzati szinten is ennek a folyószakasznak a rehabilitációját. (KPE)