Varga Mihály: Rekordidő alatt született döntés a vállalkozások fejlesztéseinek támogatásáról

Varga Mihály pénzügyminiszter. - A kép forrása: kpe.hu

Megszülettek az első támogatói döntések a több mint 33 milliárd forint keretösszegű, a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázat keretében – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t szerdán. A pénzügyminiszter kiemelte: a múlt pénteken megnyitott felhívásra nagy az érdeklődés, az új, feltételesen visszatérítendő finanszírozású pályázaton az első támogatói döntések rekordidő alatt születtek meg: hat vállalkozás nyert el közel 200 millió forint fejlesztési forrást. Az elkövetkező hetekben folyamatosan születnek meg a további döntések, a tervek szerint közel 1500 vállalkozás nyerhet támogatást.

MTI

PM: Újabb gazdaságvédelmi intézkedések alapozzák meg a jövő évi költségvetést

Az Országgyűlés honlapján elérhető törvényjavaslat számos intézkedése segít abban, hogy a jövő évi költségvetés még erőteljesebben szolgálja a koronavírus-járvány miatt fokozottan szükségessé vált gazdaságvédelmi lépéseket. Az adó- és adminisztrációcsökkentés mellett a kormány lazított az egészségügyi ellátás jogosulatlan igénybevételéhez kapcsolódó szankciórendszeren is – közölte a Pénzügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

Az államháztartási törvényt most úgy módosították, hogy ne legyen kötelező a részletezés – írja a hvg.hu. Ezzel nehezebb lesz átlátni a központi hivatali szervek költségvetését, mert ezek nem önálló alcímként, hanem csak valamelyik alcímen belül jelennek meg.

A jövő évi költségvetés a járvány okozta szükség miatt szakít a korábbi hagyományokkal, és egy nagyobb alapban egyben kezeli az egészségbiztosítást és a járványügyet – reagált a Világgazdaságnak a tervezet egészségüggyel kapcsolatos soraira Kókai-Nagy Ákos, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke. A Magyar Orvosi Kamara szerint a pénzügyminiszter által benyújtott költségvetés tervezetének egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapjában a gyógyítómegelőző eljárások tervezett 9,6 százalékos emelése nem fedezi az egészségügy betegbiztonságot garantáló és a járványveszély miatt megnövekedett költségű működését, és nem tartalmazza az egészségügyi dolgozók pályán és itthon tartásához szükséges bérek fedezetét. Ez okból a kamara levélben fordult a miniszterelnökhöz – tette hozzá.

MTI, HVG.HU, VILÁGGAZDASÁG