
Az óvatosság nem csak a konzervatív költségvetési politikára jellemző, a magyar kormány a gazdaságvédelmi akciótervvel akar felkészülni a világgazdaság lassulására és a kereskedelmi háborúk eszkalálódására – jelentette ki Varga Mihály a Világgazdaságnak adott interjúban.
Varga Mihály pénzügyminiszter – A kép forrása: kormany.hu
A pénzügyminiszter szerint ugyanakkor az eddig elért eredmények, a befektetőbarát hazai gazdaságpolitika akár fel is értékelheti Magyarországot a bizonytalan piaci környezetben. „Szeretnénk, hogy hosszú távon az áfa kulcsa általánosan is csökkenjen, de ehhez további erőfeszítések szükségesek” – emelte ki.
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. – A kép forrása: 16óra
Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke pedig arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy újabb adócsökkentésre lát lehetőséget. Mint kifejtette, elsősorban a munkára rakódó közterhek lefaragása jöhetne szóba, a lépés ugyanis javítana az ország versenyképességén. Szerinte a mérséklés fedezetét a feketegazdaság letöréséből származó bevételek adhatnák és az, hogy tovább bővül a gazdaság. Utóbbi kapcsán megjegyezte: a gazdasági növekedés fenntartásáért elengedhetetlen az állam digitális átállása és a közszféra hatékonyságának növelése. (Forrás: Világgazdaság; Magyar Nemzet)