Varga Mihály: ha a védőoltások nem kezdődnek meg 2021 közepéig, jövőre aligha nő a magyar GDP

Fotó MTI, Kovács Attila

A járvány második hullámában is fenn kell tartani az ország gazdasági működőképességét, ezért újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be a kormány – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek.

A kormány egyik legfontosabb feladata jelenleg az, hogy gazdaságilag is garantálja az ország működőképességét. Ehhez az új intézkedésekben négy szempontot kell érvényre juttatni – jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes a Magyar Nemzetben szombaton megjelent interjúban.

  • Egyrészt bizonyos ágazatokban – például a turizmusban és az építőiparban – élénkíteni kell a keresletet,
  • másrészt meg kell óvni a munkahelyeket, amihez elengedhetetlen, hogy a vállalkozások ne menjenek csődbe és ne csökkentsék kapacitásaikat,
  • harmadrészt gondoskodni kell új termelési lehetőségekről, vagyis támogatni kell a befektetéseket,
  • végül figyelemmel kell lenni arra, hogy a válságkezelésre fordított állami milliárdok a hatékony és a versenyképes gazdasági megoldásokat támogassák.

A második hullám azonban új helyzetet teremtett, s erre a kormánynak ismét reagálnia kell. A tárcavezető szerint beruházások élénkítését szolgálja a az építőipar helyzetbe hozása. Emellett a járvány első hullámakor eredményesen léptettünk életbe célzott adócsökkentéseket a válság sújtotta ágazatokban, ilyen megoldások újbóli bevezetésére szintén van lehetőség. A hitelmoratórium meghosszabbítása pedig segítheti az átmenetileg nehéz helyzetbe került családokat és vállalatokat – fogalmazott Varga.

A kormány megpróbál minél több uniós pénzt begyűjteni, hogy sok állami beruházást, amelynek a számláit korábban a magyar költségvetésből tervezték kifizetni, inkább EU-s forrásból finanszírozzák – így szabadítva fel hazai forrást az adócsökkentésekre és olyan beruházásokra, amelyek nem támogathatók uniós forrásból.

A tárca friss prognózisa szerint idén 5-6 százalékkal zsugorodik a magyar GDP, ehhez 7-9 százalékos költségvetési hiány társulhat, az államadósság pedig az év eleji 66 százalékról a GDP 76-78 százalékára emelkedhet.

A 2021-ra három forgatókönyvvel számolnak, attól függően, hogy mikor lesz elérhető a koronavírus elleni vakcina.

  • Az optimista verzió szerint ha az oltóanyag 2021 második negyedévében már rendelkezésre áll, akkor 4-5 százalékkal növekedhet a magyar GDP.
  • A pesszimista alapján ha az oltóanyag 2021 közepén lesz meg, s a védőoltások nem kezdődnek meg, akkor előfordulhat, hogy a nullánál alig lesz nagyobb növekedés.
  • Egy harmadik lehetőség, hogy lesz vakcina, de az elhúzódó kilábalás miatt csak 3-4 százalék körül alakulhat a magyar GDP-növekedés.

Forrás: napi.hu, Domokos László