Varga Mihály: A jövő évi költségvetés a védelem költségvetése lesz

Fotó PM

Védelmi költségvetésnek nevezte a 2024-es büdzsét a Varga Mihály a Kormányinfón, hangsúlyozva, hogy háborús időkben védelmi költségvetésre van szükség, amely megvédi az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést. A pénzügyminiszter közölte, az ingatag világgazdasági környezet, az elhibázott brüsszeli szankciós politika, valamint az elhúzódó háború hatásai Magyarországot is érintik. „Az elért eredményeinket nem hagyjuk veszni. Ezért ilyen bizonytalan időszakban is olyan költségvetésre van szükség, amely garantálja az ország fizikai és gazdasági biztonságát” – emelte ki. A tárcavezető azt mondta, megvédik a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és fenntartják az Európában egyedülálló rezsivédelmi rendszert. Jelezte, hogy jövőre több forrás jut a védelmi kiadásokra, a családtámogatási rendszer átalakítása mellett is megmaradnak a családi adókedvezmények és biztosítják a rezsivédelmi alap forrásait is. Közölte, hogy kiemelten kezelik a magyar családok, a gyermekvállalás, és a gyermeknevelés támogatását, biztosítják Európa legkedvezőbb jövedelemadóját, emellett a családi adórendszer adókedvezményei is megmaradnak, közöttük a legalább 4 gyermeket nevelő és a 30 év alatt gyermeket vállaló nők szja-mentessége, valamint a 25 év alattiak szja-mentessége. Megjegyezte, hogy a 13. havi nyugdíj továbbra is megmarad, ahogy megtartják az inflációkövető nyugdíjemelést is. A miniszter összegzése szerint a cél, hogy az ország 2024-ben is védelmet tudjon biztosítani a legfontosabb társadalmi csoportok számára, meg tudják védeni a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket, és meg tudják tartani a rezsivédelmi alap kedvezményeit.

A rezsicsökkentés megszüntetésére az Európai Bizottság nem tehet javaslatot, ilyen joga nincsen, és Magyarország továbbra is meg fogja őrizni a rezsicsökkentés vívmányait – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra reagált, hogy szerdán megjelentek az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásai. A miniszter jelezte: hiába szerepel az ajánlásban, hogy 2023 végére Magyarország szüntesse meg a hatályban lévő energiatámogatási intézkedéseket, Magyarország a hiányt csökkenteni fogja, de erre képes anélkül, hogy elfogadja az Európai Bizottság tanácsát.

Forrás: hirado.hu