Varga Judit ellenkérelmet nyújtott be a gyermekvédelmi törvény miatt az uniós bírósághoz

Fotó Miniszterelnökség, Botár Gergely

Az igazságügyi miniszter szerdán ellenkérelmet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához a magyar gyermekvédelmi törvény miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásban.

Varga Judit a benyújtásról Facebook-oldalán számolt be szerda este, hangsúlyozva: Magyarország nem hagyja magát!

„Továbbra is kitartunk azon meggyőződésünk, illetve az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglaltak mellett, hogy az oktatás nemzeti hatáskörbe tartozik, a gyermekek neveléséről dönteni pedig a szülők joga” – közölte.

Hozzátette: „ahogy eddig, úgy ezután is el fogunk menni a falig, ha gyermekeink védelméről van szó”.

Az elmúlt hetekben napvilágra került esetek is bizonyítják, hogy nagy szükség van a gyermekvédelmi törvényre, sőt további intézkedések meghozatalára is – írta a miniszter.

Forrás: hirado.hu, MTI