Október 23-án a magyar összetartozást is ünnepeljük, azt, hogy éljünk magyarként bárhol a világban, az 1956-osok bátorsága és hazaszeretete összeköt minket – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a New Jersey-beli magyarok ünnepi megemlékezésén Passaic városában vasárnap.
Beszédében arra is kitért, hogy a magyarokat a szabadságvágy mellett leginkább a békére való törekvés határozza meg, mert a keresztény szabadság eszméjének legfontosabb pillére a béke. Közölte, hogy a Magyarország szomszédságában zajló fegyveres konfliktus miatt – a történelmi tapasztalatok alapján is – a magyarok azok, akik legőszintébben mondhatják ki: békét akarnak. A magyaroknak most mindenkinél higgadtabban és erélyesebben kell kitartaniuk álláspontjuk mellett, nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban. Ki kell mondanunk: azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat követelünk – fogalmazott a miniszter. Az Ukrajnával való szolidaritás keresztény kötelességünk, ahogy a békére való törekvésük is – fűzte hozzá, és hangsúlyozta, hogy Magyarország elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett és a leghatározottabban ítéli el az orosz agressziót minden fórumon.
mti.hu