Várfi András értesítése alapján: Jelentős útfelújítások kezdődnek Békés megyében

Forrás Mercedes-Benz

Hazai forrásból megújul a Lőkösháza-Kunágota összekötő út 9,5 kilométeres szakasza 1,8 milliárd forint értékben; valamint a Gyula-Battonya-Mezőhegyes összekötő út 8,4 kilométeres szakasza 1,4 milliárd forint értékben – közölte a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Mint írták, a felújítás a 4444-es jelű úton a Kevermes és Dombegyháza közötti szakaszt; míg a 4438-as jelű úton a Kunágota és Kevermes közötti szakaszt érinti.

Mindkét szakaszon megújul a burkolat, rendezik a padkákat és a kis sugarú ívekben a forgalombiztonság növelése érdekében nyombővítéseket hajtanak végre.

Új forgalomtechnikai jelzéseket helyeznek ki és kitisztítják az árkokat, átereszeket., valamint négy buszöböl-pár is megújul.

A munkálatok várhatóan 2023. januárjáig tartanak, félpályás útlezárás és jelzőlámpás forgalomirányítás mellett – tették hozzá.

Forrás: origo, MTI