Változatlanul arra bíztatjuk kisgazda társainkat, de minden polgártársunkat, hogy regisztráljanak és oltassák be magukat / A családjával együtt jelentkezett az oltásra Dobri Lajos

Fotó ZH-archívum, Szakony

A Zala Megyei Lovas Szövetség elnöke, Dobri Lajos szerint a társadalom közös érdeke, hogy mindenki megkapja a koronavírus elleni vakcinát. Ezért a megyei szövetséghez tartozó egyesületek tagjait arra kérte, hogy oltassák be magukat.

– Amint lehetett regisztrálni az oltásra, a népes családunk minden tagja azonnal jelentkezett – mondta a 75 éves Dobri Lajos. – A háziorvostól már kaptunk is jelzést, hogy hamarosan sorra kerülünk. Az oltásellenesek véleményem szerint tulajdonképpen bűnt követnek el azzal, hogy visszautasítják a vakcinát. Mert ha elkapják az akár súlyos szövődményekkel járó betegséget, ők maguk is terjeszthetik, megfertőzhetnek másokat.

A szervezet elnöke hozzátette: a lovas sportkörök vezetőit már megkereste, s nyomatékosan felhívta a figyelmüket arra, hogy tagjaik is mielőbb regisztráljanak az oltásra és természetesen – ahogy sorra kerülnek – adassák is be. A Kanizsai Császár Huszárok számára pedig kötelezővé tette az oltást, hiszen ha a huszár felveszi az egyenruhát, akkor életbe lép a parancsuralom, s a parancsot kötelesek végrehajtani.

Forrás: zaol.hu, Benedek Bálint