Válságot él át Európa, Ukrajna behívta a tartalékosokat

Fotó MTI, EPA, Sztanyiszlav Kozliuk

Évtizedek nem látott válságot él át Európa azzal, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a Donyecki Népköztársaság, illetve a Luhanszki Népköztársaság függetlenségét. A nemzetközi közösség többségi álláspontja szerint az orosz elnök ezzel megsértette a nemzetközi jogot. A Kreml szóvivője azt mondta, reméli, hogy a két népköztársaság függetlenségének Oroszország általi elismerése segít a nyugalom helyreállításában. Eközben Volodimir Zelenszkij államfő kedd este újabb videóüzenetben fordult az ukránokhoz, és bejelentette, hogy tartalékosokat hívnak be az ukrán hadsegerbe. Az EU szankciókat hozott Oroszország ellen.

„Oroszország! Oroszország!” – igazi népünnepély volt hétfő éjszaka Donyeckben. Az emberek Oroszország nevét skandálták, orosz zászlókat lengettek és tűzijátékkal ünnepelték azt, hogy Moszkvában Vlagyimir Putyin hétfőn este bejelentette: elismerte a délkelet-ukrajnai szakadár Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság szuverenitását.

„Nagyon boldogok vagyunk, erre várunk nyolc éve! Ez a mi álláspontunk a terrorista Ukrajnával szemben. Most, hogy Oroszország elismerte a függetlenségünket, úgy gondolom, hogy a háború hamarosan véget ér”  – mondta egy donyecki orosz.

Ami – sokak szerint – még valóban el sem kezdődött, hiszen az orosz elnök csak kedd éjszaka rendelte el, hogy az orosz fegyveres erők bevonulhatnak az általa függetlennek nyilvánított területekre.

Az egyezség 10 évre szól, és békefenntartó műveletnek nevezik, amit azóta az orosz parlament alsó- és felsőháza is jóváhagyott.

Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője kedden arról beszélt, a két szakadár régióban egyre nőtt a feszültség a helyiek és az ukrán erők között, egyre többen indultak el Oroszország irányába. Dmitrij Peszkov azt mondta, reméli, hogy a két népköztársaság függetlenségének Oroszország általi elismerése segít a nyugalom helyreállításában.

„A helyzet továbbra is nyugtalanító. Sok ottani polgár nem érzi magát biztonságban. Bízunk benne, hogy a tegnapi döntés a nyugalom helyreállításához, és ami a legfontosabb, hogy biztosítja két köztársaság polgárainak biztonságát”

– mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

Az ukrán elnököt nem lepte meg Vlagyimir Putyin hétfő esti bejelentése. Televíziós beszédében Volodimir Zelenskij azt mondta, az oroszok ezzel megsértették Ukrajna területi integritását és szuverenitását, de az ország nemzetközi határai maradnak a helyükön, független attól, mit mond Oroszország.

„Hisszük, hogy a háború nem lesz erőteljes Ukrajna ellen, és nem lesz széles körű eszkaláció az Oroszországi Föderáció részéről. De ha az lesz, akkor hadiállapotot vezetünk be”

– mondta Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök.

Közben Donyeck és Luhanszk-megye harctereiről szórványos lövöldözésről, harci cselekményekről érkeznek hírek. A szembenálló felek egymást vádolják a fegyveres összecsapások kiújulásáért.

Tartalékosokat hívnak be az ukrán hadsegerbe

Tartalékosokat hívnak be az ukrán hadsegerbe. Volodimir Zelenszkij államfő kedd este újabb videóüzenetben fordult az ukránokhoz, és bejelentette, hogy erről a rendeletet adott ki. Azokat hívják be a seregbe, akik a „hadműveleti tartalékhoz” tartoznak. Zelenszkij közölte azt is, hogy a fegyveres erők főparancsnokának döntése alapján a közeljövőben kiképzéseket is tartanak a területvédelmi rendszer tartalékosainak.

Szankciókat hozott az EU

Megszületett a döntés a szankciós csomagról az Európai Unió tagjai között. Mind a 27-en egyetértettek abban, hogy szankciókat rójanak ki azokkal szemben, akik részesei voltak az orosz lépésnek. A szankciókkal például olyan bankokat céloznának, akik az orosz hadsereget, és más védelmi intézmények pénzügyi hátterét biztosítják, továbbá az orosz állam nem férhetne hozzá az uniós pénzügyi és tőkepiacokhoz, szolgáltatásokhoz.

Baraczka Eszter, az M1 brüsszeli tudósítója elmondta, hogy

„úgy tudni, hogy készül egy lista is azokról, amelyek valamilyen módon részt vettek ebben az orosz döntésben vagy pedig magában a műveletben. Ezen a listán például, hogyha hinni lehet a híreknek akkor ott szerepel az orosz alsóház 350 vagy 351 képviselője, akik megszavazták a beavatkozást, továbbá 27 entitás és olyan személy, akik az orosz katonai vagy üzleti életnek a tagjai. A szankciók érintenék a két szeparatista ukrán régiót is, illetve a velük folytatott kereskedelmet. Nem tudni még pontosan, hogy ez hogy nézne ki, de Ursula von der Leyen kiadott egy közleményt és annyit mondott ebben, hogy a Krímhez hasonló szankciókat fogadnak majd el ennek a régióknak az esetében, és ez lényegében azt jelenti, hogy megszűnnének a kereskedelmi kapcsolatok ezzel a két régióval.”

 Forrás: hirado.hu