Valiczkó Mihály értesítése alapján: Magyar falu program. Kétmilliárdos keret vasútállomások fejlesztésére

Fotó MTI, Komka Péter

A Magyar falu programban kétmilliárd forintos vasútállomás-fejlesztés kezdődik. Ezt a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos jelentette be Rábaszentandráson.

Gyopáros Alpár – aki a térség országgyűlési képviselője is – elmondta: a helyszín szimbolikus, ugyanis a Csorna és Pápa közötti vasútvonalon a Gyurcsány Ferenc vezette kormány szüntette meg a személyszállítást, hiába tiltakoztak ellene a térségben élők. A 2010-es kormányváltás után azonban az Orbán-kormány újra tudta indítani a forgalmat a bezárt mellékvonalon. A kormánybiztos hozzátette: a 2018-ban meghirdetett Magyar falu program célja, hogy javítsa a kistelepülésen élők életminőségét, és így megálljon a kistelepülések népességcsökkenése.

Mint mondta, a falvak nagy részében megállt a népesség csökkenése, egyre több fiatal marad otthon vagy költözik vissza szülőfalujába. A kormány a szolgáltatások minőségének javításával is tenni akar azért – fűzte hozzá -, hogy ez a folyamat tartós legyen, ezért kiemelten kezelik a közlekedésfejlesztés ügyét.

Példaként említette, hogy 2019 óta a falusi útalap segítségével állami kezelésben lévő mellékúthálózatot fejlesztenek, az év végéig 3000 kilométernyi út fejlesztése történik meg vagy kezdődik el, és jövőre is további 1500 kilométer utat fejlesztenek.

A kormánybiztos szerint ilyen, a helyben maradást segítő közlekedésfejlesztési program a most induló vasúti állomásfejlesztés is. Hozzátette: ha egyre többen maradnak a kistelepüléseken vagy költöznek oda, akkor a vasúti mellékvonalak akár elővárosi vonalakként is működhetnek majd. Ehhez a vasútvonalak további fejlesztésére lesz szükség, de ebben a kormány partner lesz.Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt: 2050-re a közlekedés üvegházhatásúgáz-kibocsátását 90 százalékkal kell csökkenteni, gyakorlatilag karbonsemlegessé kell tenni a közlekedést. Ehhez – mivel a vasút üvegházhatásúgáz-kibocsátása alacsony – vonzóvá kell tenni a vasutat a személy -és áruszállításban egyaránt, ebben pedig nagymértékben támaszkodni kell a mellékvonalakra is.

A közösségi közlekedés fejlesztése a fenntarthatóság és a környezetvédelem szempontjából fontos, és hozzájárul ahhoz is, hogy nőjön a vidék népességmegtartó ereje – emelte ki.

Hozzátette, a Magyar falu programban a MÁV az ötezer lakosnál kisebb településeken hajt végre beruházásokat és fejlesztéseket: 13 helyen a meglévő állomás újul meg – korszerű utasváróval és utastájékoztató rendszerrel – 11 településen pedig új megállót, állomást építenek, 229 helyszínen pedig korszerű kerékpártárolókat telepítenek.

Forrás: MTI, azuzlet.hu