
Donald Trump ellen vádat emeltek New Yorkban, így ő lesz az első olyan (volt) amerikai elnök, aki ellen büntetőeljárás indul – számolt be a Fox News. Florida állam kormányzója, a republikánus Ron DeSantis szerint Amerika-ellenes a Trump elleni vádemelés.
Az ügyészek felvették a kapcsolatot Trump ügyvédjével, hogy koordinálják a manhattani hatóságoknak való átadását, ami egyben azt jelenti, hogy a volt elnököt hamarosan le fogják tartóztatni. A pontos vádak egyelőre nem ismertek, de az ügy középpontjában a Trump 2016-os kampánya során egy pornósztárnak fizetett hallgatási pénz áll.
Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész az év elején kezdett bizonyítékokat bemutatni a vádesküdtszéknek, amely annak kapcsán vizsgálódik, hogy Michael Cohen, Trump korábbi ügyvédje 130 ezer dollárt fizetett Stormy Daniels pornószínésznőnek a 2016-os elnökválasztási kampány idején. Daniels azt állította, hogy évekkel korábban viszonya volt Donald Trumppal, és a pénzt azért kapta, hogy hallgasson az ügyről.
Cohen 2018-ban elismerte, hogy a Stormy Danielsnek és egy másik nőnek címzett pénzátutalásokkal megsértette a szövetségi kampányfinanszírozási szabályokat. Azt állította, hogy Trump utasította őt a kifizetésekre.
Donald Trump tavaly novemberben jelentette be, hogy 2024-ben újra indul az Egyesült Államok elnöki tisztségéért. Egy februári közvéleménykutatás adatai szerint egyelőre ő a legnépszerűbb a lehetséges republikánus párti elnökjelöltek között a párt szavazói körében.
Trump ügyvédje a „büntetőjogi rendszer történetének mélypontjának” nevezte a vádemelést
„Ami egykor az ország legelismertebb és legtiszteletreméltóbb kerületi ügyészi hivatala volt, azt egy opportunista politikus vezeti, aki sok máshoz hasonlóan a Trump-branden akar felkapaszkodni” – fogalmazott közleményében Chris Kise, Donald Trump ügyvédje.
„A jogalap teljes hiánya, valamint a vád politikai célzatú jellege félelmet kell, hogy keltsen az ország minden polgárában, függetlenül attól, hogy mit gondol Trump elnökről” – tette hozzá.
Texas kormányzója szerint a demokraták fegyverként használják a bíróságot
„Bíróságaink politikai fegyverként való felhasználása, visszataszító visszaélés a hatalommal. A Soros György által támogatott New York-i kerületi ügyész csak elősegíti a radikális liberális menetrendet, hogy a választásokat a szavazók helyett az esküdtszék döntse el” – írta Greg Abbott texasi kormányz a Twitteren.
„Hihetetlen, hogy Alvin Bragg kerületi ügyész puszta politikai haszonszerzés céljából vádat emelt egy volt elnök és jelenlegi elnökjelölt ellen. Egy elnökjelölt letartóztatása koholt vádak alapján nem történhetne meg Amerikában” – reagált Glenn Younkin virginiai kormányzó.
Mint arról korábban a hirado.hu beszámolt: Florida állam kormányzója, a republikánus Ron DeSantis kemény szavakkal illette a New York Manhattan kerületének ügyészét, aki szerinte politikai célokat követve Donald Trump volt amerikai elnök ellen vádemelésének ügyében.
A kormányzó szerint Bragg politikai célokat követve direkt politikai célokra használja hivatalát, az ügyészt ráadásul a kétes megítélésű üzletember, Soros György finanszíroz.
Forrás: hirado.hu