Ursula von der Leyen: Árnyaltabb megközelítésre van szükség Magyarország és Lengyelország esetében

Fotó EPA, Patrick Seeger

„Sokkal árnyaltabb megközelítésre van szükség az Európai Unióban az olyan tagállamokkal szemben, mint Lengyelország és Magyarország” – idézi a hvg.hu Ursula von der Leyen interjúját, amelyet a The Guardian című lapnak adott. Ebben jelezte: nem köt kompromisszumot a jogállamiság kérdésében, ugyanakkor nem akarja figyelmen kívül hagyni az eljárás alatt álló tagállamok érveit sem. Azt is hangsúlyozta a bizottság elnöke, hogy a kvótarendszer mellett lévő országok már dolgoznak a megoldásokon, ugyanakkor kiemelte, hogy minden tagállamnak szerepet kell vállalnia a szolidaritásból valamilyen módon. Megértést szorgalmazott Közép- és Kelet-Európa országaival szemben Ursula von der Leyen a Süddeutsche Zeitung német lapnak csütörtökön adott exkluzív interjújában, melyben ugyanakkor bírálta, ahogyan ezeket az országokat eddig kezelték. „Fontos, hogy objektív vitákat folytassunk” – hangsúlyozta a német politikus. „A közép- és kelet-európai országokban sokaknak az az érzésük, hogy nem fogadják el őket teljesen. Ha ilyen kiélezett vitákat folytatunk, mint jelenleg, akkor az azzal fenyeget, hogy egész népek és országok gondolják majd azt, hogy mindannyiukat kifogásoljuk, amikor konkrét hiányosságokat teszünk szóvá” – fejtette ki a politikus, hozzátéve: ezért minden tagállam rendszeres monitorozását javasolja, elkerülendő, hogy az a benyomás alakuljon ki, hogy Európa egyik része folyton bírálja Európa másik részét.

A jobboldaliak többsége megszavazta Ursula von der Leyent, a baloldaliak többsége elutasította, így a jobbközép és a jobboldal támogatásával lett az Európai Bizottság elnöke – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. A tárcavezető kiemelte: Ursula von der Leyen a magyar kormány és a V4 támogatása nélkül nem lehetett volna az Európai Bizottság elnökjelöltje, a kormánypárti európai parlamenti képviselők szavazata nélkül pedig nem lehetett volna az uniós testület elnöke. Az új Európai Bizottságnak és elnökének komoly feladatai lesznek, amelyekhez nehézségek közepette kell hozzálátniuk – fogalmazott Gulyás Gergely, aki szerint Európa nincs jó állapotban, mint megjegyezte: a most távozó bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker legnagyobb erénye, „hogy kellően sok hibát hagyott hátra, hogy tanulni lehessen belőlük”. A kancelláriaminiszter ilyennek nevezte a migrációs helyzet kezelését, azt, hogy a hatékony határvédelem támogatói közé csak a migrációs nyomás kialakulása után állt be, továbbá, hogy máig nem térítették meg a határvédelem magyar költségeit, továbbá azt is a hibák közé sorolta, hogy a Brexit feltételei még mindig bizonytalanok. Arra a kérdésre, hogy mi a kormány álláspontja Ursula von der Leyen kijelentéséről, miszerint küzdeni fog az európai értékekért, a miniszter úgy fogalmazott: „együtt tudunk küzdeni azok ellen, akik az európai értékeket gyengíteni szeretnék, és ezt a nyilatkozatot a közös küzdelemre való felhívásnak tekintjük”. MTI, INDEX.HU, ORIGO.HU, ATV.HU, HVG.HU, INDEX.HU