
Ursula von der Leyen, új uniós bizottsági elnökjelölt, jelenlegi német védelmi miniszter az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának képviselőivel folytatott találkozója során ígéretet tett arra, hogy a jogállamiság végrehajtásának tagállami ellenőrzésére szolgáló hatékony mechanizmusokat dolgoz ki. A politikus tegnap az EP különböző frakcióival, illetve az Elnökök Értekezletének tagjaival kezdett egyeztetést Brüsszelben. Von der Leyen a parlamenti meghallgatása során támogatta azt a javaslatot, hogy egész Európára kiterjedő párbeszéd kezdődjön a polgárokkal az Európai Unió jövőjéről. A bizottsági elnökjelölt leszögezte, egyik fő prioritásává teszi, hogy az Európai Unió 2050re klímasemlegessé váljon, valamint azt is el kívánja érni, hogy az EU vezető szerepet töltsön be olyan területeken, mint a zöld gazdaság finanszírozása és a kutatás. Az EU-nak elő kell mozdítania az egységes piaci reformokat, valamint többet kell fektetnie a közös védelmi alapokba, kiegészítve a NATO-kapacitásokat, hogy védelme önállóbbá válhasson az Egyesült Államok segítségétől – közölte, arra is kitérve: Londonnak „rendeznie kell sorait” a Brexittel kapcsolatban. Továbbá arra szólította fel az uniós tagországok kormányait, „tartsák nyitva” a Nyugat-Balkán országai előtt az uniós tagság lehetőségét.
A hvg.hu tudósítása azt emeli ki, hogy a liberális Renew Europe frakció által szervezett meghallgatáson kiderült: von der Leyen olyan bizottságot akar, ahol fele-fele a nők és a férfiak aránya, ezért arra kér majd minden tagállamot, hogy két jelöltet nevezzen meg az Európai Bizottságba, egy nőt és egy férfit. Ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor kormányfőnek Trócsányi László biztosjelölt mellé egy nőt is találnia kellene – közli a lap. A német politikus kérdésre válaszolva megerősítette: az új Európai Bizottság a jogállamiság kérdésében szigorúbb lesz, mint az előző. Von der Leyen megteremtené a migráció pontos definícióját, többek között azt is, hogy mi a legális és mi az illegális migráció. A Magyar Nemzet tudósítása szerint a felszólalók között volt a Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin is, aki indulatosan követelte az Orbán-kormány számonkérését a német politikustól. A cikk rámutat, hogy Ursula von der Leyen úgy reagált: az EU-nak megvannak az eszközei arra vonatkozóan, hogy kikényszerítse az alapértékek betartását. A Népszava arról ír, hogy Ursula von der Leyen a Zöldek frakciójában tartott meghallgatásán leszögezte:
Frans Timmermans maradhat az Európai Bizottság alapjogokért is felelős alelnöke.
Továbbra is bizonytalan, hogy a magyar ellenzéki EP-képviselők vajon megszavazzák-e Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének, a személyével a legtöbben kiegyeznének, a megválasztásának módját azonban elítélik – tudatja az atv.hu. Bár a DK üdvözölte a német miniszter jelöltségét, még nem döntöttek arról, hogy támogatják-e őt a jövő heti EP-szavazáson, a végső döntést a párt elnöksége hozza meg. Gyöngyösi Márton, aki a Jobbikból jutott be az EP-be, nemcsak a megválasztás módját, de a jelölt személyét is alkalmatlannak tartja, így várhatóan nem fogja megszavazni von der Leyent a bizottság élére. MTI, ATV.HU, HVG.HU, MAGYARNEMZET.HU, NEPSZAVA.HU
Nem véletlenül írtuk le Ursula Von der Leyen a Tanács általi jelölésekor, hogy nyugtával dicsérjük a napot. Óvatosságunk megalapozottságának egyre több bizonyítéka kerül elő. Aggályaink változatlanok: a gyenge vezetővel az a nagy baj, hogy minden szélre mindenfelé hajlik. Erősen reméljük, hogy ha a jelöltet megválasztják, szavatartónak és határozottabbnak mutatkozik, mint a választási időben. Azt tudjuk, hogy kampány során sokféle ígéret hangzik el, a valóság majd a jelölt működése során derül ki. (kpe)