
Egyes országokban ismét fontolóra vették, hogy visszavezetik a kötelező maszkviselést.
Korábban az atv.hu is beszámolt arról, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetést adott ki, miszerint terjedni kezdett a koronavírus új variánsa, ami miatt egyre több megbetegedésről számolnak be világszerte, ráadásul az ellátásra szoruló betegek, illetve a halálos áldozatok száma is emelkedni kezdett az elmúlt hetekben. A Tények beszámolójából kiderült, hogy a vírus az elmúlt egy hónapban Magyarországon is folyamatosan erősödött. Kilenc városban emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja. Rusvai Miklós virológus szerint mindez a programokban zsúfolt augusztusnak is köszönhető.
„Az augusztusi tömegrendezvények, tehát először a Forma-1, aztán a Sziget fesztivál, aztán az atlétikai világbajnokság, amelyekre sok százezer ember érkezett látogatóként a világ minden tájáról tulajdonképpen újra elindított egy nyár végi Covid-hullámot”
– hangsúlyozta a szakember, és kiemelte azt is, hogy az iskolakezdés első pár hetében a gyerekek várhatóan légzőszervi megbetegedés miatt könnyen ismét otthon találhatják magukat.
A szakértő emellett hangsúlyozta, hogy kivédeni nem lehet a fertőzéseket, de fel lehet készíteni a szervezetünket arra, hogy ha esetleg elkapunk egy fertőzést, akkor a lehető legkönnyebben átvészeljük azt. Fontosnak tartja az immunrendszer természetes erősítését, emellett arra is figyelni kell, hogy megfelelő vitaminokat vigyünk be a szervezetünkbe.
„Azt gondolom, hogy a vitaminoknak is a legfontosabb az, hogy a megfelelő koncentrátum legyen meg bennünk. Tehát legyen C, D, B, Q, mindenféle vitaminból a megfelelő szintre próbáljunk törekedni. Ezért is fontos folyamatosan vizsgálni, időszakonként megvizsgálni és az alapján beállítani a táplálkozást”
– hívta fel az emberek figyelmét. Rusvai mindehhez hozzátette, hogy szerinte már jóval enyhébbek a betegek tünetei, mint a járvány kitörésének kezdetén. Mára már főként az enyhe légzőszervi tünetek uralkodnak.
„A különbség annyi, hogy még fertőzőképesebbek, tehát többen betegszenek meg enyhe tünetekkel és viszonylag rövid idő alatt, általában 2-3 nap alatt maximum 5 nap alatt elmúlnak ezek a tünetek. Jellemző a torokfájás, a rekedtség, tüsszögés, orrfolyás. Nagyon ritkán esetleg jelentkezik hőemelkedés és hidegrázás, fáradság érzet” – részletezte a virológus.