Újra itt a malária, és a magyar szúnyogok simán tudják terjeszteni

Fotó: Shutterstock

A klímaváltozás, illetve a globális kereskedelem és közlekedés folytán olyan trópusi betegségeket terjesztő ízeltlábúak jelenhetnek meg Magyarországon, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Így azok a kórok, amelyek eddig csak az afrikai vagy délkelet-ázsiai népességet pusztították (így sokan hajlamosak legyinteni rájuk), a magyar mindennapok részévé válhatnak. Ezt mindenki tudja, de a legtöbben csak a jövő ködébe vesző esetleges forgatókönyvként gondolnak rá. Holott ez már a jelen, és eddig szinte csak a szerencsén múlt, hogy nem haltak meg tömegesen magyarok itthon elkapott nyugat-nílusi lázban. “Félni kell, rettegni nem” – ez volt a tanulsága az MTA Ökológiai Kutatóközpont által rendezett konferenciának.

A klímaváltozás kétféleképpen is súlyosbíthatja a fertőző betegségek okozta közegészségügyi veszélyeket. Új, korábban csak a trópusokra és a szubtrópusokra jellemző kórok terjedhetnek el nálunk is, miután az őket terjesztő szúnyogok és kullancsok hazánkban is elterjedhetnek. Másrészt a már itt lévő betegségek is súlyosabb járványokat okozhatnak, hiszen a téli melegedés folytán a gazdaszervezetek aktív periódusa meghosszabbodik, és a kórokozók is fertőzőképesebbé válhatnak.

Csak egy Földünk van, amelynek adottak a biológiai törvényszerűségei. A betegségeket terjesztő rovarok pedig nem tartják tiszteletben a politikai határokat. Már ma is három új, egzotikus szúnyogfaj, és egy új kullancsfaj előfordulására számíthatunk, terjedésük nagyon gyorsan krízishelyzetet okozhat. Nem lehet olyan magas kerítést felhúzni, hogy azon be ne jöjjön valamilyen betegséget terjesztő ágens. Ha nem foglalkozunk már most ezzel a válsággal, az olyan, mintha walzert játszanánk egy süllyedő hajón, abban a reményben, hogy mégsem fog elsüllyedni.

– mondta Szathmáry Eörs akadémikus, az MTA Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója. A veszélyt csak növeli, hogy a korábbi elgondolással ellentétben az új élőhelyre érkező invazív kórokozók könnyebben és sikeresebben váltanak gazdaszervezetet, mint eredeti élőhelyükön. Ez látszólag ellentmond a korábbi elméleteknek, de az újabb evolúciós kutatások alátámasztják a megfigyelést.

Gazdaváltás

Amikor a kórokozó elsőként érkezik az új élőhelyre, számos potenciális gazdaszervezettel, illetve megbetegíthető élőlénnyel szembesül. Minthogy ezek még nincsenek felkészülve az ellene való védekezésre, nagyobb valószínűséggel talál kompatibilis gazdaállatot (beleértve az embert is), amelyet megbetegíthet, és további terjedésében használhat föl.

A legfontosabb üzenet mégis az, hogy ezek a betegségek már most is jelen vannak Magyarországon (egyes esetekben talán már évtizedek óta itt vannak), és senki sem tudja megmondani – pláne megakadályozni -, hogy mikor fognak a trópusi, szubtrópusi országokra jellemző, akár sok száz, vagysok ezer ember halálával végződő, járványszerű helyzeteket okozni.

Lassan már átlátni is nehéz, hogy hány, trópusinak tartott betegség előfordulását regisztrálják Magyarországon. Az egyik előadás szerint a krími-kongói vérzéses láz, amelyet a kullancsok által terjesztett vírus okoz, mindeddig bizonyítottan nem jelent meg az országban. Ugyanakkor ez talán csak illúzió, ugyanis több rágcsálófaj modern molekuláris módszerekkel történő elemzése arra utal, hogy a kórokozó már most is itt lehet, bár nem virulens formában.

A nyugat-nílusi láz már a mindennapok része. A vírus évtizedek óta lehet már a térségben, de eddig nem volt ennyire virulens. Az esetek ugrásszerű növekedése már nyilvánvaló közegészségügyi probléma. Olyan emberek betegednek meg – és alkalmanként halnak meg – a betegségben, akik soha nem jártak a trópusokon, vagyis itthon kapták el egy szúnyogcsípés következtében. Valójában már egyszerre többféle nyugat-nílusi vírustörzs is jelen van a régióban.

Chikungunya, dengue, zika

Általánosságban is tetten érhető a jelenség, miszerint az eddig jelen lévő, viszont jelentéktelen kórokozók egyszerre megsokszorozzák veszélyességüket, érezve, hogy az átalakuló klíma elhozza az ő idejüket.

Tavaly Magyarországon tízezernyi ember fertőződhetett meg, és 225 ember betegedett meg a nyugat-nílusi láztól. Közülük 15-en meghaltak.

A halálesetek száma ijesztő növekedést mutat, hiszen egy évvel korábban, 2017-ben még csak négyen haltak meg a betegségben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) közlése szerint. Ugyanakkor a megbetegedések pontos száma bizonytalan, minthogy az Európai Unió hatóságaként működő Európai Betegségmegelőző és -ellenőrző Központ (ECDC) honlapján elérhető számok gyakran különböznek az NNK és jogelődjei által kiadottaktól (például 2018-ra ők 215 megbetegedésről és csak egy halálesetről tudnak). Már, ha egyáltalán találni a hazai közegészségügyi szervek által kiadott statisztikákat. Az nyilvánvaló, hogy a magyar hatóság láthatóan nem töri magát, hogy a betegségre vonatkozó statisztikák könnyen hozzáférhetők legyenek a közvélemény számára.

A fertőzések pontos száma ismeretlen, hiszen a vírus az esetek többségében tünetmentes fertőzést okoz. Ugyanakkor előfordulnak halálesetek is, és nem tudhatjuk, hogy a kórokozó evolúciója milyen irányt vesz a jövőben.

Az usutu vírus, amelyet először Dél-Afrikában írtak le az ötvenes években, de negyven évvel később átjutott Olaszországba is, már 2005 óta ismert hazai madarakban. A vírus főként madarakban és szúnyogokban tanyázik, de átterjedhet az emberre is. Az első Afrikán kívüli emberi fertőzést 2009-ben regisztrálták Olaszországban, ahol egy legyengült immunrendszerű emberben okozott agyvelőgyulladást. Tavaly már nálunk is fertőzött embert. Járványról (még) nincs szó, de a kutatók szerint most kell megtennünk mindent a fertőzések mechanizmusának, elterjedtségének megismerése érdekében,

mielőtt az események végleg kicsúsznának az irányításunk alól.

Hosszasan lehetne sorolni az ízeltlábúak által terjesztett fertőző betegségeket, amelyekről eddig csak Közép-Afrikából, esetleg Délkelet-Ázsiából hallottunk, de mára már megjelentek Magyarországon, vagy a határainkhoz egészen közel jutottak (és valószínűleg itthon is kimutathatók lennének, ha nagyon keresnénk). A Chikungunya- és a dengue-láz, a zikavírus mellett azonban sokszor a régóta jelen lévő fertőzések soha nem látott felerősödése (például a Lyme-kór) okozhatja a nagyobb problémát.

Betiltott véradás

A konferencián sokat kárhoztatták az államigazgatást, amiért nem törődik a kutatók véleményével, és döntéseiben nem támaszkodik a kutatási eredményekre. Az egyik felszólaló, aki most mondott fel egy kormányhivatalnál betöltött állásából, mert olyan kilátástalannak és reménytelennek érezte a szakma helyzetét, felemlegette, hogy amikor a hivatalból hivatalos levelet küldtek a katasztrófavédelemnek, a segítségüket ajánlva, még csak válaszra sem méltatták őket. Ugyanerre az áldatlan állapotra hozott Rózsa Lajos, az MTA Evolúciótudományi Intézet kutatója egy személyes tapasztalatán alapuló példát:

A legrangosabb tudományos folyóiratokban jelentek meg a magyar kutatócsoportok tanulmányai a nyugat-nílusi láz magyar madárfaunában való elterjedtségéről. Ugyanaznap, amikor e tanulmányokat olvastam, hallottam a rádióban, hogy az egészségügyi hatóságok megtiltották a véradást az Ausztriából, illetve Romániából hazatérő magyaroknak, azzal az indokkal, hogy ott jelen van a nyugat-nílusi láz. (Holott tehát nálunk ugyanúgy jelen van – M. Cs.) Hogy a hatóság vezetői mit olvasnak, azt nem tudom, de nyilvánvaló az információs káosz.

A kutatási eredmények tehát könnyen értelmezhetők úgy, hogy a katasztrófa küszöbén állunk. De vajon reális-e ez a kép, az utóbbi időben valóban növekedett a veszély?

„A veszély valós, de nagyon nehéz úgy beszélni róla, hogy az ember se pánikkeltéssel, se bagatellizálással ne legyen vádolható. Azt kell megérteni, hogy a kockázat mindig valószínűségi jellegű. Sosem teljesen biztos, hogy járvány alakul ki, vagy egy-egy területen megbetegedéseket fog-e okozni egy kórokozó. Az viszont biztos, hogy a fertőzések esélye nő, minthogy az új kórokozók egyre gyakrabban tűnnek föl Magyarországon, és az éghajlati jellemzők is egyre előnyösebbé válnak a terjesztőik számára”

– mondta Rózsa Lajos az Indexnek. A hazai kutatók csak kutyákból hat olyan kórokozót mutattak ki, melyek az elmúlt 30 évben jelentek meg Magyarországon (vagy legalábbis az utóbbi évtizedekben ismertük fel). Ezek a kórokozók (például a leishmania) embert is fertőznek, és halált is okozhatnak, bár emberben nem okoznak önfenntartó járványt.

A magyar szúnyog és a malária

A harmadik világ egyik legfőbb fertőzéses haláloka a malária. Kevesen tudják, hogy a malária (régi magyar nevén mocsárláz) az ötvenes évekig Magyarországon is közismert betegségnek számított, és tömegesen szedte áldozatait. A korabeli vezetés 1959-ben diadalmasan jelentette be a malária magyarországi eltörlését.

De ez a helyzet gyorsan változhat a közeljövőben. Az epidemológiai adatok ugyan arra mutatnak, hogy itthon maláriajárvány újbóli megjelenésére igen kicsi az esély, de más európai országban kialakulhatnak olyan időjárási, higiéniás és demográfiai viszonyok, amelyek helyben megnövelhetik a betegség fellángolásának veszélyét. Már csak azért is, mert a terjesztéséhez a trópusokról átterjedt, invazív szúnyogokra sincs szükség. Noha a betegség 60 éve eltűnt Magyarországról,

a maláriát terjesztő szúnyogok itt maradtak, és alig várják, hogy újra terjeszthessék a betegség kórokozóját.

Minden évben sok ember érkezik haza maláriásan a nyaralásáról. Ezért fontos, hogy a fertőző betegeket kezelő kórházi osztályok ablakán jó minőségű szúnyogháló legyen.

A jó, a rossz és a csúf Bt-toxin

Több hozzászóló is amellett érvelt, hogy tudatosítani kell a társadalomban a biológiai szúnyogirtás elsődlegességét – és a kémiai irtás ártalmait. De vajon nincs-e ellentmondás abban, hogy a betegségterjesztő szúnyogok alig várják az alkalmat a támadásra, mi pedig azon vitatkozunk, hogy jó-e a rég bevált módon irtani őket?

Tévedés, hogy a kémiai szúnyogirtás bevált módszer. Valójában nem hatékonyabb, mint a biológiai. Ráadásul környezetvédelmi megfontolások miatt is káros, és éppen ezért az Európai Unió betiltja a legfontosabb, idegméreg jellegű hatóanyagot. Jó okkal.

– folytatja a kutató. A biológiai védekezés a lárvákat célozza, amelyek nem repülnek, hanem pocsolyákban élnek. Így jobban fókuszálható a hatóanyag, kevesebbet kell belőle használni, és mellékhatásai egyébként is enyhébbek, mint a kémiaié. Ugyanakkor a biológiai szúnyogirtás is kiverheti a biztosítékot azok körében, akik kicsit utánajárnak, hogy ez a kifejezés valójában mit takar. A leghatékonyabb, és a szakemberek többsége által is támogatott hatóanyag a Bacillus thüringiensis toxinja. Ez egy olyan fehérje, amely előanyag formájában nem mérgező, viszont a szúnyoglárvák belében van egy enzim, amely elbontja, és a létrejött végtermék már mérgező rájuk nézve.

Csakhogy ez a Bacillus thüringiensis (rövidítve Bt) toxin ugyanaz, aminek a génjét a sokak által átkozott génmódosított kukoricába építenek,

hogy a kifejeződő méreg védelmezze a növényt a kártevő rovarokkal szemben. A szúnyogirtásra persze jóval kevesebb toxin kell, mint amennyit a génmódosított növények juttatnának a környezetbe. Ettől azonban még nem egyszerű a dilemma, ha szeretjük a biológiai védekezést, de utáljuk a génmódosítást.

Szőnyeg alá söpört rizikócsoport

Az új fertőzések megfékezése érdekében Rózsa Lajos szerint a vektorirtás mellett a társadalom azon veszélyeztetett csoportjaira kellene koncentrálni, és az ő higiéniai állapotukat kellene jobbítani, akik különösen hajlamosak fertőződni, a fertőzést terjeszteni, illetve az alkalmazkodáshoz szükséges menedéket nyújtani a kórokozóknak. Ilyenek a hajléktalanok, a prostituáltak, az állatokkal gyakran érintkező munkakörben dolgozók, például a vadászok vagy a kutyatenyésztők.

“Ha a hajléktalanságot betiltjuk, akkor a hajléktalan ember elbújik, és eltűnik a hivatalok szeme elől.

Ehelyett sokkal több támogatásra lenne szükségük, és megakadályozni e lehetetlen élethelyzet újraképződését – vélekedik Rózsa Lajos. – Utcai orvosi szolgálatra lenne szükség, amely elérhetné, hogy a fertőzések ne kínozzák őket. Így mi, gazdag, polgári jómódban élő emberek is nagyobb biztonságban lehetnénk.”

Nehéz konklúziót levonni a jelenlegi tudományos ismereteink alapján. Egyik végpont sem jó. Nem terjeszt nyugat-nílusi lázat minden döngicsélő szúnyog, viszont szőnyeg alá söpörni sem lehet a veszélyt, arra hivatkozva, hogy az évi 10-15 megbetegedés érdektelen.

Nem kell megrémülni, nem kell orvoshoz menni pusztán akkor, ha az embert megcsípi egy szúnyog vagy egy kullancs – oldja a felesleges pánikot Rózsa Lajos. – Még akkor is csekély a fertőződés esélye, ha egy fertőzött kullancs szívja a vérünket. De tudni kell arról, hogy létezik a fertőzésveszély, és társadalmi, közegészségügyi szinten ez egy olyan probléma, amellyel foglalkozni kell.

Forrás: index.hu, Molnár Csaba