Újabb önszerveződő csoportok az összefogásért

Fotó: jokortv.hu

KULturális Dolgozók Válságsegítő CSoportja – röviden KULCS – néven önszerveződő csoportok alakulnak országosan a kulturális szféra azon dolgozóiból, akik a veszélyhelyzet kihirdetését követően otthonról végzik, vagy részben nem tudják ellátni munkájukat. Az EMMI a kezdeményezés országos kiterjesztését javasolja és hasonló kreatív összefogásra ösztönzi a kulturális intézményeket, szervezeteket.

A KULCS célja, hogy az adott térségben felmerülő problémákhoz – úgy, mint az idős emberek segítése, gyermekfelügyelet vagy akár kiegészítő online oktatás – segítséget, támogatást nyújtsanak saját eszközeikkel, szabaddá vált munkatársaikkal.

Kovács Balázs, a gödöllői Művészetek Háza igazgatójának kezdeményezését párhuzamosan több művészeti intézmény és kulturális közösség tagjai indították el. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága javasolja a felhívást országosan kiterjeszteni és hasonló kreatív összefogásra ösztönöz: „Mindent meg kell tennünk azért, hogy a lehető legkisebb kárt okozza az országnak a világjárvány. És ebben minden magyar embernek szerepe és felelőssége van. Félre kell tenni az egyéni nézeteket, a politikai hovatartozást, az anyagi érdekeket és össze kell fognunk azért, hogy megvédjük az idősebb korosztályt, a krónikus betegséggel küzdőket – mindenkit, aki bármilyen okból segítségre, támogatásra szorul. Az idő sürget. Most kell egy nemzetként viselkednünk, mert, ha ma nem tesszük, a jövő könyörtelenül megbélyegez.” – mondta Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár. Az államtitkár egyúttal nyomatékosan felhívta a figyelmet a prioritásokra, úgy, mint:

  1. önmérséklet, a nyugalom megőrzése
  2. veszélyeztetett honfitársaink védelme
  3. a koronavírus továbbterjedésének megakadályozása, lassítása – ezzel egyúttal az egészségügyi rendszerre gyakorolt nyomás enyhítése
  4. a felelősségünkre bízott intézmény, kulturális közösség működőképességének megőrzése, a működés újratervezése
  5. a társadalom felé értékközvetítés, szolgáltatások biztosítása a kultúra eszköztárával.

A napokban indított hasonló támogatási szolgáltatást a Csiky Gergely Színház (www.csiky.hu), melyet már a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház is elkezdett megvalósítani.

(EMMI, kormany.hu)

A KPE elnöksége körlevélben kérte, hogy a Polgári Kisgazdák lakhelyükön segítsék lehetőségeikhez képest az idősek ellátásának megoldását. (kpe)