Újabb korrupciós botrány borzolja a kedélyeket Brüsszelben

fotó: netriskauto.hu

A Politico értesülései szerint több alkalommal is lobbisták és ügyvédi irodák fizethették az EB egyes tisztviselőinek kiküldetéseit.

A Politico arról ír, hogy egyre több EP-képviselő szólítja fel az Európai Bizottságot, hogy „öntsön tiszta vizet a pohárba”, és tisztázza, hogy tisztségviselői hány ingyenes utazáson vettek részt. Sajtóinformációk szerint ugyanis több alkalommal is lobbisták és ügyvédi irodák fizették a kiküldetéseiket.

Az EU versenyjogi tisztviselői 2022-ben 150 olyan kiküldetésen vettek részt, amelyet „részben vagy egészben harmadik felek fizettek” – közölte a Bizottság a lap megkeresésére. Ebből kiderült, hogy ezek közül legalább 23 kiküldetést ügyvédi irodák, tanácsadó cégek és ipari csoportok finanszíroztak.

A Politico hangsúlyozta, hogy a leleplezések aggodalmat keltettek a politikusok és az átláthatóságért küzdők körében, akik attól tartanak, hogy az iparági lobbisták és a világ legnagyobb vállalatainak és legértékesebb üzleti ügyleteinek szabályozásáért felelős uniós tisztviselők között már így is túl szoros a kapcsolat.

Fokozódik a nyomás az EU intézményein

René Repasi, az Európai Parlament német képviselője mindezt sajnálatosnak nevezte. Az S&D képviselője szerint nagy a kockázata annak, hogy a bizottság tisztviselői olyan cégek által fizetett utakon is részt vettek, amelyeket a bizottság által vizsgált vállalatok finanszíroztak. 

A nyilvánosságra hozott információk fokozzák az Európai Unió nagy intézményeire nehezedő nyomást, amelyek már most is küzdenek az etikus magatartásuk hírnevének helyreállításáért egy sor korrupciós és összeférhetetlenségi váddal kapcsolatos botrány közepette.

A lap felidézte, hogy a múlt hónapban a bizottság megszigorította az utazási költségekre vonatkozó szabályait, miután a Politico feltárta, hogy az EU mobilitásért és szállítmányozásért felelős vezetője, Henrik Hololei saját maga írta alá ingyenes katari repülőútjait.

A tisztviselők az új szabályozások értelmében többé nem fogadhatnak el szponzorált utazást vagy szállást, kivéve, ha azt egyetemek, uniós kormányok és olyan nagy nemzetközi szervezetek, mint az ENSZ vagy a G20-ak fizetik – hívták fel a figyelmet a cikkben.

Forrás: mandiner.hu

https://mandiner.hu/cikk/20230419_kulfold_brusszel_eu_korrupcio_ep_kepviselo_europai_bizottsag_utazas