Újabb árstopot vezet be a kormány

Fotó szantofoldinapok.hu

A magyarországi termőföldekre is ársapkát vezet be a kormány májustól kezdve – tudta meg a Népszava.

A lappal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közölte, hogy a földforgalmi törvény múlt év végi módosítását követően az erdőnek nem minősülő földeknél már jogosultak vizsgálni a szerződés szerinti vételárat is. A törvényben azt is előírták, hogy a föld eladási ára 10 százaléknál nagyobb mértékben nem haladhatja meg az előző évben helyben kialakult szokásos és átlagos forgalmi értéket. 

A konkrét összeget a kamara határozza meg a köztestület által véleményezett, hatósági jóváhagyáshoz kötött ügyletek adatai alapján, és a honlapjukon teszi közzé a részletes információkat. Mint a Népszavának írták: most még csak az előkészületek zajlanak, és az árképzés konkrét módszertanáról majd később adnak részletes információt.

Egyes gazdák szerint a törvény a kormányközeli vállalkozók érdekét szolgálja. „Az új rendelkezés nagyon álságos, hiszen a látszat a kevésbé tehetős gazdálkodók megsegítése, a valós szándék viszont az, hogy NER-közeli gazdálkodók tudják áron alul megszerezni az osztatlan közös tulajdonban lévő földeket” – mondta egy rábaközi gazda a lapnak. 

Raskó György agrárközgazdász úgy vélekedik, hogy az ársapkával az Orbán-kormány a gazdáknak akar jót tenni, ez a társadalmi kör 99 százalékban a Fideszt támogatja, így voltaképpen a saját csapatukat erősítik. Mint mondta, az eladó kényszerhelyzetbe kerül ezzel a rendelkezéssel, mivel csak az állam által ráerőltetett összegért értékesíthet majd földet. 

A közgazdász szerint a kormány valóban a fideszes gazdáknak akar kedvezni a lépéssel, mivel ők sokkal fontosabbak számára a hatalom megtartásához, mint a többi, összehangoltan fellépni nem képes szereplő. 

Forrás: index.hu

https://index.hu/gazdasag/2023/02/17/arsapka-bevetese-termofold-eladas-nemzeti-agrargazdasagi-kamara/