Városnéző kisvonatot helyeztek forgalomba Pápán. A 45 ülőhelyes, gumikerekes jármű a városban és vonzáskörzetében szolgál majd elsősorban turisztikai, kulturális célokat.
A kisvonat bemutatásán Unger Tamás alpolgármester kiemelte, Pápa város büszke épített örökségére, értékeire. Egyre több vendég érkezik a településre azért, hogy megtekintse Pápa város nevezetességeit. Hozzáfűzte: élményeket nyújtva kell bemutatni a helyi értékeket. Pápa rendkívül szép város, itt mindenképpen érdemes kisvonatot üzemeltetni. Ez a nagy múltú település gyönyörű épületekkel, parkokkal, terekkel rendelkezik, híres az iskoláiról, nagyszerű múzeumai vannak, az országban egyedülálló a kempingje, és nagyon vendégszerető emberek élnek itt. Pápa megtekintéséhez komoly távolságokat kell megtenni, ennek az útnak az időbeni lerövidítéséhez pedig nagy segítséget nyújt a kisvonat. A gumikerekes kisvonat a Fő utcáról indul óránként, mindennap 10 és 17 óra között. A 45 perces városnéző járat érinti a Március 15-ke teret, a Gróf utat, a Várkertfürdőt, a kálváriát, a Kossuth utcát, a Fő teret és elhalad az Esterházy-kastély előtt, majd körbejárja a Nagytemplomot, bemegy a Kisligethez, megmutatja a Korvin utcát. Idegenvezetést is igénybe lehet majd venni a vonatozáshoz. (Forrás: veol.hu)
Papp Tamás, a Kisgazda Polgári Egyesület Veszprém Megyei Szervezetének elnöke és a KPE Országos Elnökség, valamint a Veszprém Megyei Közgyűlés tagja kifejtette: az elmúlt nyolc esztendőben nagyon sok munkát el kellett végezni a Pápán élő emberek érdekében. Nyolc évvel ezelőtt még az is kérdés volt, hogy Magyarország, és vele együtt Pápa városa beleszakad-e abba a mély gazdasági válságba, amelyet a korábbi kormányok idéztek elő 2002 és 2010 között. Hála a Mindenhatónak és a magyar emberek áldozatvállalásának, ez a veszély elmúlt. Magyarország lépésről lépésre egyre jobb és élhetőbb ország lesz, akkor is, ha bizonyos multinacionális pénzügyi körök nehezen tudnak belenyugodni a magyarok sikereibe. Szűkebb hazámban, Pápán is folyamatos a fejlődés. Egyre több a munkahely, és egyre többet tudnak vásárolni az emberek a fizetésükből. A fejlődés nem látványos, olykor szívós munka árán tudunk csak előre haladni, de haladunk. A most megalakuló negyedik Orbán-kormány is, mint eddig mindig, ezért fog dolgozni. Ez az új kisvonat egyben szimbólum is. Jelzi azt, hogy a folyamatos építkezés eredménye a folyamatos épülés. (KPE)