Új pályázat indul éttermek támogatására 50% vissza nem térítendő támogatással

Fotó: YouTube

Ősszel újabb pályázatot indít a Magyar Turisztikai Ügynökség, mely a vendéglátóhelyek konyhatechnológiai és a gépészeti fejlesztéseit támogatja – írja a Világgazdaság. A pályázat segítségével vendéglátóhelyek akár önerő nélkül megvalósítható fejlesztési lehetőséghez juthatnak. Erről Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója tett először említést egy szakmai háttérbeszélgetésen. A lap úgy tudja, hogy a vendéglátóhelyek gépészet- és konyhatechnológia fejlesztésére 50 százalékos támogatási intenzitású pályázati lehetőség nyílik meg.

A pályázati csomag nem a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program része lesz, hanem az ennek mintájára létrehozott új konstrukció a vendéglátóhelyek számára, amelyeknek lehetőségük lesz a tervezett beruházáshoz igényelt önerőt is kedvezményes hitel segítségével biztosítani.

A Világgazdaság kiemeli, hogy a Kisfaludy szállásfejlesztési konstrukcióra már 1342 pályázat érkezett, melyből 859 panzió létesítésére és fejlesztésére, tehát példátlanul magas arányban, a célcsoport 86 százaléka pályázott. A legtöbb, összesen 79 pályázat Veszprém megyéből érkezett, a legnagyobb jelentkezési arányt pedig Heves mutatta fel. Itt a jogosultak 116,9 százaléka nyújtott be pályázatot, amely úgy lehetséges, hogy a tavaly nyilvántartott panziókon kívül sok más szálláshely átminősítette magát, hogy támogatáshoz juthasson.

(Forrás: Világgazdaság, palyazatihirek.eu)