Új hivatalvezető a Nagykállói Járási Hivatal élén

Vonza Andrásné, akinek a férje az első Orbán kormány kisgazda földművelésügyi minisztere volt, a mai napon kézhez vette kinevezését a Szabolcs Szatmár Bereg megye Nagykállói Járási Hivatal vezetésére.

Személyes kötődéséről pár éve a Tiszántúli Református Gyülekezet lapjában nyilatkozott:

„Dr. Vonza Andrásné vagyok Nagykállóból. Férjemmel – aki a nagykállói gyülekezet főgondnoka – két lányunkat neveltük fel, és két kisfiú boldog nagyszülei vagyunk. A Vásárosnamény közelében lévő Gyürében nőttem fel református családban. Gimnáziumba Kisvárdára jártam, egyetemi tanulmányaimat pedig Debrecenben a természettudományi karon, és Miskolcon okleveles közgazdászként végeztem.

Középiskolai tanárként két évtizeden át tanítottam matematikára, fizikára és környezettudatos magatartásra diákjaimat Nagykállóban, az utóbbi 14 évet pedig az adóhivatalnál töltöttem, jelenleg is az Észak-alföldi Régió képzési főreferense vagyok.” (ttre.hu)

Kinevezését támogatta dr. Simon Miklós, a Fidesz-KDNP újraválasztott országgyűlési képviselője, a KPE országos elnökségének tagja. A fotó a 2018. április 8-án elnyert egyéni képviselői mandátum átvételekor készült. (kpe.hu,Forrás: Dr. Simon Miklós facebook oldala)